Online is elérhetők az egészségügyi adatok, leletek

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A kerületi egészségügyben újabb informatikai fejlesztés volt az elmúlt időszakban. Ezek fontos lépések, ugyanis idén november 1-jétől minden rendszernek kapcsolódnia kell az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltató Térhez.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

– Idén jutottunk el odáig, hogy a korábbi betegadminisztrációs programot egy új, modernebbre cseréljük – tudtuk meg Rádics András gazdasági igazgatótól. – Ez a projekt teljes egészében önkormányzati támogatásból valósulhatott meg.
Minden egészségügyi informatikai rendszernek kapcsolódnia kell idén november 1-jétől az úgynevezett Elektronikus Egészségügyi Szolgáltató Térhez.
– Szerettünk volna olyan üzemeltetőt választani, aki komoly referenciákkal rendelkezik. Az átállás, betanulás hónapokat vett igénybe, melyen az orvosok és az asszisztensek is részt vettek – mondta az igazgató.
Az idei fejlesztések utolsó lépése a képalkotó vizsgálatokat menedzselő PACS-rendszer bevezetése lesz, amelybe már nemcsak a röntgen-, hanem az ultrahang-berendezéseket és a fogászati röntgeneket is bekötik.
– Ezután a kerületi fogorvosok már online felületen nézhetik meg a szakrendelőben elkészített panoráma­röntgenek felvételeit – állítja a szakember. – Az új rendszer pedig a laborunk saját fejlesztésű betegfogadási rendszerét is kezelni tudja majd.
A kerületi egészségügyben az elmúlt 4-5 évben már végeztek informatikai fejlesztést.
– Az egészségügynek is haladnia kell a korral – mondta dr. Sólyom Olimpia főigazgató-főorvos –, ennek pedig alapja a modern informatika. A háziorvosokkal és a többi intézménnyel való korrektebb együttműködésnek alapfeltétele, hogy a szakrendelő informatikai rendszere bármikor és bármilyen országos hálózatra rá tudjon csatlakozni.

Comments are closed.