Önkormányzati támogatások

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Az önkormányzat honlapján összegyűjtötték, hogy a koronavírus-járvány idején mely szociális támogatások nyújthatják a leggyorsabb segítséget.

Fotó: XVMÉDIA, Nagy Botond

A legfontosabb tudnivaló, hogy a már megítélt támogatásokat három hónappal automatikusan meghosszabbítják: ez vonatkozik a szociális juttatásokra, valamint az önkormányzati bérlakások lejáró szerződéseire is a veszélyhelyzet miatt. Ezek újbóli kérelmezéséről, meghosszabbításáról nem kell gondoskodni, mert az önkormányzat, figyelemmel a veszélyhelyzetre, a jogosultságokat, a lejárat dátumát követően, három hónappal meghosszabbítja! Tehát nem szükséges a polgármesteri hivatalban kérelmet benyújtani, illetve azt postai úton elküldeni.

Az alábbiakban felsoroljuk, milyen helyi támogatásokkal segíti az önkormányzat a rászorulókat.

Palota rendkívüli települési támogatás: a hirtelen nagy bajba kerültek támogatása, egyszerűsített, elektronikusan is benyújtható kérelem alapján.

Palota rendkívüli települési támogatás – élelmiszer-utalvány: egyedi elbírálás alapján rászorultság függvényében.

Palota lakhatási támogatás: rászorultsági alapon, havi legfeljebb 5 ezer forint.

Palota adósságcsökkentési támogatás: közüzemi, közösköltség-tartozás enyhítése; a tartozás legfeljebb 75 százaléka és legfeljebb 300 ezer forint.

Palota rendkívüli gyermekvédelmi támogatás: gyermekenként, évente legfeljebb négyszer és 9 ezer forintig.

Az összes elérhető támogatásról a www.bpxv.hu oldalon az Ügyintézés -> Szociális ügyek menüpont alatt lehet bővebben tájékozódni.

 

 

Comments are closed.