Októberi vásári hangulat

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Örülhetnek a helyiek, végre megújult a Wesselényi utcai őstermelői piac egy része és környéke. A piac nem csak a friss és zamatos gyümölcsökről, zöldségekről szól, fontos találkozási és kulturális pont is. 

Meglehetősen hosszadalmas volt az idáig vezető út, a kerület még 2016-ban nyert egy 100 millió forintos vissza nem térítendő támogatást a Fővárosi Önkormányzat Tér-Köz pályázatán a szakrendelő előtti közterület, és a Wesselényi utca – Rákos út – Dessewffy utca által határolt kis tér felújítására. A megállapodás az előző városvezetés regnálása alatt nem valósult meg, mert a határidőket és a pályázat tartalmát többször módosították. Az új vezetés tavaly októberben végre pontot tett a történet végére, elindulhatott a közbeszerzés, melyet a PENTA Kft. nyert meg. A munkálatok július 22-én kezdődtek, és most már a befejezésről számolhatunk be. 

Fotó: XVMÉDIA, Vargosz

A pályázat része volt, hogy „soft” napokat, vagyis kulturális programokat is kell szervezni a helyieknek, a Csokonai Kulturális Központ boldogan vállalta a feladatot. Az új ivókút, járdaburkolat, standok és padok mellett a szórakozás és kultúra is jól megfér, a több alkalmas programsorozat már szeptember 11-én elkezdődött. Senki nem lepődik meg, ha a Vásárcsarnok előtt arcfestők és kézművesek színesítik az utcaképet, de volt már itt sportrendezvény és örömtánc is. Október 9-én voltak a leggrandiózusabb programok, de akik lemaradtak a nagy napról, azok se keseredjenek el, október 16-án is izgalmas és sokszínű foglalkozásokkal és előadásokkal várják az érdeklődőket. 

A megújult piactér új nevet is kapott, KULT PIAC TÉR-re keresztelték, és jeles napokon a jövőben is fognak programokat szervezni a térre. A Csokonai Kulturális Központ most azonban egy fotópályázatot hirdetett, október 16-ig lehet elküldeni a piacon készült fényképeket. Nem kell profi fotósnak lenni ahhoz, hogy megörökítsünk egy-egy hangulatot, pillanatot, a képeket kiállításon láthatják majd az érdeklődők.

Comments are closed.