Az anyatejes táplálás világnapja augusztus 1-je, aminek bevezetéséről az Egészségügyi Világszervezet és az UNICEF a csecsemők egészséges táplálkozása miatt döntött még 1992-ben.
„A csecsemő legfőbb tápláléka az anyatej.” „A szoptatott csecsemők ritkábban és rövidebb ideig lesznek betegek.” „A szoptatott csecsemők és édesanyjuk között szorosabb kötődés alakul ki.” Nagyjából ilyen találatok jönnek ki, ha interneten rákeresünk a szoptatás témájára.
Fotó: XV Média, Vargosz
Persze, szoptatni fontos. Nagyon fontos. Szerintem minden normális nő úgy képzeli az anyaság első időszakát, hogy megszüli (rendes úton), majd melléből táplálja gyermekét. Van azonban, hogy a valóság másként alakul. Mert például valakinek nincs elég teje. Ilyenkor pedig erre a szitura is azonnal ráguglizik, és rögtön látja, olvassa, hogy márpedig ilyen nincs, hiszen teával, köménymagos levessel, malátasörrel, rendszeres fejéssel, kis túlzással ráolvasással vagy imával is, de elő lehet segíteni a tejképződést.
Nos, az a rossz hírem van, hogy nem. Van, aki hiába akar és vet be minden praktikát, semmi. Pontosabban 20-30, maximum 40 milli alkalmanként, ami már egy pár naposnak sem elég semmire. Miután pedig nem akarja, hogy szeme fénye éhen haljon, a tápszerhez nyúl. A netről kapott információk birtokában pedig minden egyes etetéskor bőgve nézi, ahogy a gyerek habzsolja a cumisüvegből az éltető nedűt, szorong, vajon milyen lesz a kapcsolata vele így, hogy tápos lett, és egyébként is mennyire sz*r anya, hogy természetes úton még gondoskodni sem tud utódjáról…
-y -a
Comments are closed.
