Nem leszünk tétlen áldozatok

Átlagos olvasási idő: 3 perc

Nem fogjuk ezt a kínkeserves helyzetet ölbe tett kézzel nézni – jelentette ki tegnap a Pestújhelyi Közösségi Házban a polgármester. Cserdiné Németh Angéla a rezsiválságra adott önkormányzati válaszokról beszélt, majd beszélgetett az ott élőkkel.

Rezsibiztonság15 – ezzel a címmel hirdettek fórumsorozatot a kerület vezetői, hogy a lehető legtöbben megtudják, Rákospalotán, Pestújhelyen, Újpalotán mire számíthatnak ebben a súlyos helyzetben.

„A kormány nem tudta megvédeni a rezsicsökkentést, s most olyan költségek zuhantak az ország nyakába, amelyekre egyetlen költségvetés sincs felkészülve. Ez igaz cégekre, családokra, s talán még ennél is inkább az önkormányzatokra”

– fogalmazott bevezetőjében a polgármester. A XV. kerületben igyekeztek gyorsan lépni, rangsorolták a legfontosabb teendőket, mert ahogy Cserdiné Németh Angéla mondta, ha ezzel késlekednek, akkor mindegy is mit tesznek az élre, már arra sem lesz elég fedezet.

Nem lesz jégcsap az óvodákban, a magas rezsi miatt nem zár be orvosi rendelő és a kerület szociális intézményeiben sem fognak fagyoskodni. A polgármester szerint ez a legfontosabb. Emellett az önkormányzat kötelékében dolgozók munkahelyét is szeretnék megóvni. Egyrészt, mert nem akarnak ártatlan embereket munkanélkülivé tenni, illetve amint lehet, szeretnének visszatérni a jelenlegi kerékvágásba. A rangsor harmadik helyére a sport, a kultúra került, a kerület fejlesztése csak ez után következik.

A polgármester büszke arra, hogy az elmúlt három évben rendben működött, fejlődött a kerület, a következő hónapok sajnos nem ilyenek lesznek. „Higgyék el, én sem arra készültem, hogy az első teljes polgármesteri ciklusomban a kormányzati elvonások, a koronavírus, az óriási forintromlás, a rekordot döntő infláció és a rezsiválság miatt állandó válságkezelésben kell dolgoznom” – fordult a fórum hallgatóságához. Majd így folytatta:

„Rémisztő belegondolni, de a covid egyetlen pillanatában sem éreztem azt, amit most, miszerint át kell menni válságkezelő és veszteségminimalizáló üzemmódba. Hogy a túlélésért kell küzdeni. Hogy a fejlesztéseket, célokat, terveket félre kell tenni. Remélem csak pár hónapra, de akkor is: félre kell tenni”.

Megtudtuk, hogy négy év alatt tizenhétszeresére nőtt a kerületi intézmények távhődíja és kilencszeresére az önkormányzat összes energiaköltsége. Mindeközben a kormány adót emelt, 4,7-szer annyi szolidaritási hozzájárulást fizetnek majd 2023-ban, mint 2019-ben.

Az év hátralévő részében azon fognak dolgozni, hogy a kerület működőképes maradjon, a válság miatt nehéz helyzetbe kerülők támogatást kapjanak, és a sportpályák, kulturális intézmények kapujára csak átmeneti időre kelljen kiírni, hogy szünet. A polgármester bevallotta, amikor meglátta az önkormányzati intézmények új rezsiköltségeit, első gondolata az volt, hogy „áldozati szerepkörben” eljátssza a „hattyú halálát”. Feltett kézzel szemléli az eseményeket, panaszkodik, ám szerencsére ez csupán negyedóráig tartott, és több találkozó után intézkedéscsomagot terjesztett a képviselő-testület elé, amelyben egyebek mellett szabályozzák, hogy az önkormányzathoz tartozó intézményekben hány fok legyen amikor ott tartózkodnak, és hány, amikor csak temperálni kell az épületet. Azt persze ma senki nem tudja megjósolni, milyen idő lesz idén télen.

A takarékosság jegyében a Polgármesteri Hivatalban december 23-tól január 8-ig tart az igazgatási szünet, de telefonügyeletet tartanak. A polgármester arra figyelmeztetett, hogy a nyugdíjasok az ügyfélszolgálaton már igényelhetik a palota karácsonyi támogatást és ugyanitt lehet leadni a fővárosi rezsitámogatás nyomtatványait.

Az orvosi rendelők nyitvatartási ideje nem változik, de a spórolás jegyében több helyen március 31-ig tart majd a téli szünet. Ilyen a Pestújhelyi Közösségi Ház, a Kozák tér, a Helytörténeti Gyűjtemény, és a Zsókavár utcai Közösségi Ház. Ezek mellett az Arany János utcai, valamint a Klebelsberg Idősklub is hosszabb szünetre kényszerül, a Kontyfa utcában viszont lesznek foglalkozások, ahová mindenkit szívesen várnak. A sportlétesítmények a következő hónapokban takaréklángon üzemelnek majd. Ami viszont jó hír: az önkormányzat költségvetése stabil, sőt a kerület vezetői azt remélik, jövőre javul a helyzet.

Ha a Közösségi Ház be is zár, a könyvtár hetente legalább néhány órára fogadja a helyieket – kérték többen. Azt mondták, az idős emberek ide el tudnak jönni, és szeretnek is, messzebb viszont nem akarnak utazni. Kiderült, a könyvtárat nem a kerület működteti, hanem a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. Télen ezt az épületet is csak temperálni fogják, a könyvtárosoktól ezért nem várhatják, hogy hidegben szolgáljanak. Ám ha maguk meg is tennék, a tulajdonos nem akarja bérelni a helyiségeket.

Ám ha maguk meg is tennék, a tulajdonos nem tudja fenntartani a helyiségeket. Beke Károly, a kerület kulturális intézményeit is működtető Csokonai Nonprofit Kft. ügyvezetője közölte, megérti a környékbéliek fájdalmát, de a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár viszonylag összegért bérli a helyet, a megnövekedett rezsit pedig nem tudják kigazdálkodni.

Azért lesz kényszerszünet, mert akkora a baj, hogy ha nem ezt teszik, munkahelyek kerülnek veszélybe. Más kerületekkel, településekkel ellentétben itt két művelődési ház télen is nyitva lesz, ahová átköltöztetik a klubokat, foglalkozásokat.

Valaki arra panaszkodott, hogy hétfőn este a REAC pályán „díszkivilágításban” az öregfiúk fociztak, és a mérkőzést még tízen sem nézték. Pedig ebben a nehéz helyzetben nem kellene pocsékolni az áramot. Ez az egyik utolsó ilyen meccs volt – nyugtatta Tóth Imre alpolgármester. Már megállapodtak arról, hogy a mérkőzéseket, az edzéseket nappal fogják tartani. Ha a kormány nem állítja le a panelprogramot, nem lenne ilyen súlyos a helyzet. Ezt már mintegy zárszóként Tóth Veronika alpolgármester mondta.

A rezsibeszélgetések folytatódnak: szerda délután 18 órakor az Újpalotai Közösségi Házban, október 25-én kedden pedig a Csokonai Művelődési és Rendezvény Házban várják az érdeklődőket a kerület vezetői.

SZÖVEG: Fazekas Ágnes

FOTÓ: Subits-Tóth Gergő

Comments are closed.