Negyvenöt átmeneti év

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Hajdu László polgármester Dr. Pintér Gábor alpolgármesterrel köszöntötte 80. születésnapja alkalmából a kerület legidősebb és még mindig aktív háziorvosát, Dr. Oláh Lajost. Az 55 éve praktizáló orvos 45 éve gyógyítja a betegeket a Deák utcai rendelőben.

Dr. Pintér Gábor, Dr. Oláh Lajos, Hajdu László/Fotó: XV Média, Vargosz

Dr. Pintér Gábor, Dr. Oláh Lajos, Hajdu László/Fotó: XV Média, Vargosz

– A nyolcvanéves születésnap szép évforduló, de a legnagyobb örömöt az jelenti, hogy még mindig dolgozhatom – mondta az ünnepelt. – A korosodó emberek gyakran érzik úgy, hogy már nincs rájuk szükség, jó érzés ezt megcáfolni. A betegeimnek is mondtam, hogy a jubileumnak két pozitívuma van, egyrészt megértük, másrészt bölcsebbek lettünk.
Dr. Oláh Lajos nem csak háziorvos. Az elmúlt 45 évben – annak is a rendszerváltást követő időszakában – a közéletbe is belekóstolt, többek között jelöltként részt vett önkormányzati választáson is.
– A politika küzdelem, de a küzdelmet is lehet emberségesen vívni – mondta erről a 80 esztendős háziorvos, aki mind a mai napig büszke arra, hogy az egykori politikai ellenfeleivel baráti viszonyt ápol. – Orvosként nekem mindig az az eskü jut eszembe, amelyet 55 évvel ezelőtt letettem. Ennek lényege, minden körülmény között a beteg javát kell szolgálni.
Dr. Oláh Lajos 1970. szeptember 1-jén egy borús, esős, szürke napon lépett be a Deák utcai rendelőbe. Senki sem várta, az asszisztense a szabadságát töltötte, ugyanakkor a váróterem tele volt betegekkel. Mielőtt elkezdte a rendelést, kinézett az ablakon a Fő útra, és azt gondolta, nem marad itt sokáig.
Nos, ebben nagyot tévedett, amelynek 45 év után is tud örülni.

Comments are closed.