Negyvenhárom éve Újpalotán

Nem voltak üzletek, át kellett bukdácsolni az építési területen. A fekete 96-os busz, melyre már csak az idősebbek emlékeznek, a Kozák térről járt ide, az Erdőkerülő útnál volt a végállomása. Villamos akkor még nem volt.

– Ezerkilencszázhetvennégy szeptemberében érkeztünk a szüleimmel – idézte fel a kezdeteket Ficsor Józsefné, akit már ide, a Pattogós utcai általános iskolába írattak be. – Édesanyám takarítónő volt, az apám raktáros, a Kerepesi úton dolgozott. Nagyon örültem, amikor beköltöztünk a 35 négyzetméteres újpalotai lakásba, lett végre egy külön szobám.

A család másfél szobás lakást kapott, a nagyobb helyiség mellett fürdőszoba volt benne meg egy nem túl tágas főzőfülke. Marika – aki egyedüli gyerek volt – még jól emlékezett óbudai lakótelepi előéletükre, ahol a lift nélküli ház negyedik emeletére fel kellett hordani a szenet, hogy be tudjanak fűteni.

Újpalotán több ezren érezhették ugyanazt, mint Ficsor Józsefné. A lift, a központi fűtés és a meleg víz ígéretes volt. Sokan emiatt vágtak bele, és folyamodtak lakásért.

– Évről évre egyre többen érkeztek – mondta Ficsor Józsefné -, de csöndes, nyugodt volt az élet, noha az építkezés miatt nagy volt a sürgés-forgás. Akkor még át lehetett menni a szemközti kiserdőbe, ahová padokat helyeztek el a sétányokon. – Nagyokat lehetett sétálni, biztonságos volt a környék. Ma sincs különösebb probléma, engem még életemben nem bántottak, de a kisebb leányok számára valamivel veszélyesebb lett a világ.

Ahogy a közösség nőtt (a lakótelep építése előtt 60 ezer ember letelepítését tervezték – A szerk.), úgy lett több az üzlet, megépült a piaci csarnok, de azért azt mindnyájan tudjuk, hogy valójában csak a rendszerváltás után nyíltak olyan üzletek, amelyek már egymással is versenyeztek. Nemigen épült közösségi tér a lakások mellé, a kollektív világ állandósult problémája volt a „szabadidő tartalmas eltöltése.”

Ficsor Józsefné ezt úgy fogalmazta meg, hogy „összeverődtünk, kis bandákban gyülekeztünk, minket is elzavartak azért a földszinten lakók, amikor hangoskodtunk. Olyankor a parkokba, játszóterekre kényszerültünk. Jókat vihogtunk hintázás közben – szép volt az ifjúságom a lakótelepen.

A lakók ezer és kétezer forint közötti lakbért fizettek, és ’79 után azt tapasztalták, hogy immáron szövetkezeti lakások is épülnek a régi falusias környezetben, ahová – ez különösen érdekes – nem elsősorban vidékről vagy a Budapesthez közeli agglomerációs településekről (Gödről, Gödöllőről, Fótról) érkeztek a beköltözők, sokkal inkább a főváros belső kerületeiből. Ez a folyamat ma is megfigyelhető. A Sárfű utca környékén beszéltünk olyan új lakókkal, akik budai lakásukat adták föl, és költöztek Újpalotára. Tény, hogy több esetben az játszott ebben közre, hogy a fiatalabb családtagok a kilencvenes évek kiköltözési hullámában elhagyták a fővárost, megrohamozták az agglomerációt, és most a szülőket arra kérték, jöjjenek hozzájuk közelebb. A Fóton élő „gyerekeknek”, vagy az M0 keleti szakaszát használó dunakeszi vagy csömöri családoknak kényelmesebb, ha a mamát és a papát a város hozzájuk közelebb eső peremén találják meg.

A lakásárakban is megmutatkozik, hogy az újpalotai lakótelep a csend, a nyugalom és a biztonság miatt népszerűbbnek bizonyul, mint a belső kerületek jó néhány lakótelepi konglomerátuma. A két szoba hallos, étkezőkonyhás 50-60 négyzetméteres lakások ára 15 és 18 millió forint között mozog. Ez jóval magasabb, mint a hasonló kondíciókkal rendelkező kőbányai vagy kispesti lakások esetében. A lakókat itt nem terhelik parkolási költségek sem, amelyek a belső kerületekben állandó feszültségforrásnak bizonyulnak.

– Kezdetben gondot okozott az üzletek hiánya – mondta Ficsorné Marika, aki jól emlékszik rá, hogy az orvosi rendelőt az egyik ház szárítóhelyiségében alakították ki a Zsókavár utcában, gyengécske volt a buszközlekedés, állandó zsúfoltság volt a járműveken. A 90-es évek elején kezdődtek a gyors változások, sorra nyíltak az üzletek, és kezdtek eltünedezni a földszinti lakásokban berendezett apró szervizek, fodrászműhelyek. De azért nem tűntek el teljesen a Pólus vagy az Ázsia Center megjelenése után sem.

– Telefon, az sokáig nem volt, nekem például mobilom hamarabb lett, mint vonalas telefonom – mondta Ficsorné Marika, és hozzátette: mindig is szeretett itt élni. Akit valamilyen rossz hatás ért (betörtek hozzá vagy meglopták), nyilván keserűbben fog beszélni arról, hogy mennyire szeret itt lenni. – Én azért szívesebben sétálok el a piac előtt vagy ülök le a parkokban, mint bentebb, mondjuk a nyolcadik vagy a kilencedik kerületben. Sok embert ismerek, a fiam is velem él, könnyen eléri a munkahelyét, ami mondjuk itt van a kerületben. Mindez növeli a biztonságérzetem. A ház, amiben élünk, jó állapotban van, működik a lift, elkészült a szigetelés, rendesen zárnak az ablakok. A lépcsőházunk konszolidált, vannak ugyan esetek, de összességében rendezettek a viszonyok. Sok a régi lakó, nem jellemző a cserélődés. Ami tény, és ez ellen nem nagyon lehet mit tenni, hogy egyre több az idős lakó. De ez nem csak újpalotai probléma: elöregedik a lakótelep. (PP)