Nagy-eredmény kempoban

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

December első hétvégéjén rendezte a nemzetközi szövetség, a United World Sport Kempo Federation égisze alatt a Kempo Európa Bajnokságot Törökbálinton.  Az Újpalota Sportegyesület versenyzői tíz fővel képviseltették magukat a rendezvényen. Erdélyi Ferenctől, az egyesület vezetőjétől megtudtuk, hogy a legnagyobb sikert a Kontyfa iskola diákja, Nagy Szabolcs aratta, aki aranyérmes lett az Eb-n. A szintén kontyfás Ambrus Szabolcs, illetve a László Gyula iskola három diákja, Csontos István és Dallos Bence ezüst-, Czinege Panna pedig bronzéremmel gazdagodott Törökbálinton.

Forrás: Újpalota Egyesület

Forrás: Újpalota egyesület

A versenyen 12 ország 70 klubja és hatszázhúsz versenyzője mérte össze  tudását. A küzdelmeket két napon keresztül, naponta 12 órán át megállás nélkül és folyamatosan hat páston tartották. Az érdeklődők a technikai számoktól kezdve a full kontakt (küzdelem) meccsekig bezárólag magas színvonalú mérkőzéseket láthattak.

Comments are closed.