Mostoha műfaj a rövidfilm

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

 

Szirmai Márton

Szirmai Márton

Az ANNO Művészeti Hét keretében megrendezett RÖFI, azaz Rákospalotai Rövidfilmszemlén Közönségdíjat nyert Szírmai Márton kisfilmje, a Minimál. A rendezővel a filmről beszélgettünk, és arról, hogy látja kerületünket.

– Mit szólt az elismeréshez?
– Nagyon örültem neki, azért meg különösen, mert ez volt a film első vetítése, s elkészítése után kicsit tanácstalan voltam, hogyan sikerült. Ez jó megerősítés volt.
– Mi lesz a Minimál további sorsa?
– Általában fesztiváloztatni szoktam a kisfilmeket, de a téma konkrétsága – az, hogy, ez Magyarországról szól, és szerepel benne a 2013-as dátum – miatt úgy döntöttem, itthon juttatjuk el a nézőkhöz. Éppen azt szondázzuk, ami egyben forgalmazási teszt is, hogy az interneten hány emberhez jut el. Úgy tűnik, ez jól működik, hiszen három hét alatt húszezren nézték meg. Kisfilm esetében hazánkban ez ritkán fordul elő. A reakciók is jók, amelyeket e-mailen vagy a legnagyobb közösségi oldalon ismeretlenektől kapok.
– Milyen kötődése van kerületünkhöz?
– Három évvel ezelőtt, szintén a Csokonai Művelődési Központ által kiírt filmszemlére, beválogatták az egyik filmemet. Mivel azonban a mostani RÖFI-re a forgatókönyveket név nélkül bírálták el, ez nem jelenthetett előnyt. Ha a Csokonai nem támogatná ilyen mértékben a kisfilmgyártást, akkor gyakorlatilag nemigen készülnének ilyen műfajú filmek.
– Példaértékű az a fajta kulturális nyüzsgés, amelyet a XV. kerületben tapasztaltam, tapasztalok, ugyanis máshol ilyennel eddig nem találkoztam. Úgyhogy, ha mondhatom ezt, szorosabban szeretnék kötődni a kerülethez.

Comments are closed.