Módosítás a félszocpolnál

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Az elmúlt hetekben számos médiában megjelent, hogy ez év tavaszától újra elérhető a félszocpol használtlakás-vásárlásra. Sokakban reményt keltett az Magyar Távirati Iroda híre, azonban kiderült, hogy tévesen értelmezték a leírtakat, mivel a jogalkotók csak egy rendeletben pontosították a félszocpol támogatás feltételeit azoknál, akik már rendelkeznek szerződéssel.

Illusztráció/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Illusztráció/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Ezek alapján fiatalok otthonteremtési támogatása címén márciustól a lakásépítési (-vásárlási) kedvezmény felét kaphatják azok, akiknek kölcsönszerződése 2009. július 1-jét megelőzően köttetett és gyermeket nevelnek, továbbá 35 év alatti fiatal házasok, élettársak vagy egyedülállók és használt lakást vásároltak, és azóta további gyermekük született vagy gyermeket fogadtak örökbe.

Ez nem jelenti új félszocpol bevezetését, hanem a 2001-es rendelet alapján támogatást felvett családok újabb gyerekeire vonatkozó technikai módosítás. A használt lakás vásárlását segítő vissza nem térítendő állami támogatás, vagyis a félszocpol 2009. július 1-jétől szűnt meg. Lakáscélú vissza nem térítendő állami támogatás új lakás építéséhez és új lakás vásárlásához továbbra is elérhető a hitelintézeteknél, használt lakás vásárlásához azonban nem lehet igényelni. Bővebb információk a Magyar Közlöny online oldalán vagy az www.ado.hu oldalon.

Comments are closed.