Mit vár 2025-től Barkóczi Balázs?

Átlagos olvasási idő: 2 perc

„A VÁLTOZÁS VÁGYA ERŐSEBB LESZ A FÉLELEMNÉL”

„Reménytelen évet zárt Magyarország”, és bár Barkóczi Balázs ma még nem tudja, sikerül-e idén úrrá lennünk ezen a helyzeten, a DK parlamenti képviselője bízik abban, hogy a közösség ereje és a változás vágya, ami a XV. kerületiekben megvan, mindig erősebb lesz a félelemnél. Ő maga továbbra is küzdeni fog azért, hogy a kerület élhető maradjon.

 

Parlamenti képviselőként milyen évet zárt az ország, hogyan tekint 2024-re?

Reménytelen évet zárt Magyarország, és sajnos ma még nem tudhatjuk, sikerül-e idén úrrá lennünk ezen a helyzeten. Nem jók a kilátások. Nekem viszont képviselőként ebben a helyzetben is a választóimat kell szolgálnom. Azokat a vállalásokat, amelyeket 2022-ben tettem, folyamatosan teljesítem. Tettem, teszek a lakhatási válság feloldása érdekében, az egészségügyért, az oktatás jobb színvonaláért. A központi költségvetés tárgyalásakor egyebek mellett tavaly is beadtam módosító indítványt annak érdekében, hogy végre megépüljön a XV. kerületiek számára olyan fontos Észak-Pesti Kórház, mert fontos, hogy az itt lakó embereket és az agglomerációban élőket ne „szabadítsuk rá” a Honvéd Kórházra. Ez összesen mintegy másfél millió ember érdeke lenne. A kormány itt még ellenáll, de a kerületi szakrendelőinket meg tudtuk védeni, ami hatalmas eredmény.

Többes számban fogalmaz. Ennyire szoros a kapcsolata a kerület vezetőivel és képviselőivel?

Arra esküdtem, hogy velük együtt a legtöbbet tegyem Rákospalota, Pestújhely, Újpalota lakóiért. A lakhatási válságot is együtt igyekszünk enyhíteni. A kerületben ennek érdekében több szociális program létezik, és amiben tudok, magam is segítek. Természetesen az önkormányzat dolgozóival együttműködve. Jó érzés tudni, hogy a XV. kerületet közel sem sújtja olyan mértékben a lakhatási válság, mint Budapest más területeit. Szeretném, ha végre elindulna az új panelprogram, amelynek keretében korszerűsíteni lehetne az épületek energetikai berendezéseit. Ennek tavaly ellenállt a kormány, de talán idén sikerül beindítani. Persze csak akkor, ha erre biztosítanak forrást az ország költségvetésében. Ezt folyamatosan kérjük a parlamentben.

Köztudott, hogy a közbiztonság kérdése Barkóczi Balázs számára szintén fontos.

2024-ben szinte naponta beszéltem Molnár Gáborral, a kerületi rendőrkapitányság vezetőjével, hiszen a biztonság mindenki számára nagyon fontos. Ők kiváló munkát végeznek. Örülök annak, hogy a fővárosnak ez az egyik legbiztonságosabb része. Mindent el fogok követni, hogy ez így is maradjon.

Mire számít 2025-ben?

Nem tudom nem érezni azt a terhet, ami mindannyiunk vállát nyomja. Az egyetlen baloldali párt képviselőjeként látom, hogy Magyarország mekkora bajban van. Hogy mit jelent az emberek számára az, hogy a kormány évek óta gúzsba köti az országot, hiszen – részben az uniós pénzek zárolása miatt – nem képes biztosítani azt, amire szükség lenne. Mégis hiszek abban – és ezt üzenem is az olvasóknak –, hogy a közösség ereje és a változás vágya, ami a XV. kerületiekben megvan, mindig erősebb lesz a félelemnél. A DK kiáll az elesettekért is, és támogatja a változást. Miután idén már a 2026-os parlamenti választásra is készülünk, fontos hangsúlyozni, hogy a ránk leadott voksok a jövőt, a változást szolgálják. Nekem a kisfiam és a kislányom jövőjéért, illetve a kerületiek közösségét erősítve kell 2025-ben is dolgoznom. Annak érdekében, hogy ez a kerület élhető maradjon. Büszke vagyok arra, hogy Rákospalota, Pestújhely, Újpalota vezetői az itt élők hasznára dolgoznak, és hogy ennek a vezetésnek valamilyen módon a tagja lehetek.

Mi az, amit a XV. kerületiek érdekében feltétlenül szóvá fog tenni idén a T. Házban?

Szeretném, ha megkapnánk azokat a pénzeket, amelyeket igazságtalanul vonnak el az itt élőktől, és amelyek csak a kormány túlélését szolgálják. Ezt rendre el fogom mondani a parlamentben. Ebben az esztendőben, a korábbiakhoz hasonlóan azért fogok küzdeni, hogy a központi költségvetésből végre jusson pénz egyebek mellett gyorsvillamos-hálózat kialakítására, illetve a már említett kórházra, valamint az itt lakók érdekeit szolgáló fejlesztésekre.

Comments are closed.