Tovább egyszerűsödik mintegy hétszáz, az állampolgárokat és a vállalkozásokat érintő ügyintézés – közölta a Miniszterelnökség. Például a közgyógyellátottaknak fele olyan gyakran kell igazolniuk jogosultságukat, mint eddig.
Az egyéni vállalkozói tevékenységhez 2020. január elsejétől nem szükséges kiváltani a vállalkozói igazolványt, július elsejétől pedig az egyéni vállalkozói tevékenység egyetlen adóhatósági bejelentéssel elkezdhető. Szintén bejelentéssel is el lehet kezdeni bizonyos tevékenységeket – például járdaépítést, egyes erdészeti tevékenységeket vagy munkaerő-közvetítést -, amelyek eddig engedélykötelesek voltak. A gyorsabb ügyintézés miatt idén március 1-jétől egységes építési hatósági rendszert hoznak létre.
Változás az is, hogy a nyugdíj előtt állóktól a jövőben csak a várható nyugdíjazást megelőző három és nem öt-nyolc évben kérhetnek adatokat az illetékes hatóságok.
A közgyógyellátottaknak fele olyan gyakran kell igazolniuk jogosultságukat, mint eddig. A megváltozott munkaképességűek vagy a súlyosan beteg gyermekeket nevelők esetében pedig megszűnik az ötévenkénti kötelező felülvizsgálat, ha a betegségben nem várható javulás.
Az ügyintézést segíti a Kormányablak-mobilalkalmazás, amely valós idejű információt nyújt a kormányablakokban jelentkező ügytípus szerinti várakozási időről. Az alkalmazást 2020-ban továbbfejlesztik, hogy telefonon keresztüli sorszámhúzásra és ügyintézésre is lehetőséget biztosítson.
Comments are closed.