Több mint ötven éve dolgozik gyermekorvosként, hűséggel és elhivatottsággal. A kerület új díszpolgárát, dr. Bányai Máriát kérdeztük.
– Azt mondta, nem szokása interjút adni, és meglepte a megkeresésünk. A díszpolgárság is meglepte?
– Egy kicsit. Inkább csendben, visszahúzódva szeretem csinálni a dolgomat.
– Az orvosi pályával nem járnak elismerések?
– De, több szakmai kitüntetésem is van, ahogy az önkormányzattól is kaptam már elismeréseket.
– Ez most többről szól?
– A Kiváló Orvos díjban és a többiben benne van a szakmai munkám. A díszpolgárságban pedig szerintem a hűségem is. Az, hogy több évtizede rendelek az Őrjárat utcai rendelőben. A pályafutásom alatt sokszor hívtak felülvizsgáló főorvosok Újpestre, ide-oda. De akkor én már ismertem a családjaimat, mint a tenyeremet. Kemény munka, amíg az ember eljut oda, hogy már szinte az első szavaikból tudja, mi lehet a gond.
– Mindig gyerekekkel szeretett volna foglalkozni?
– Igen, ezt már gyerekként elhatároztam.
– Miben más velük, mint a felnőttekkel?
– Őszintébbek. Egy felnőtt sok szempontból kevésbé kiszolgáltatott, mint egy kisgyerek. Sokan kérdezik, hogyan lehet mondjuk egy csecsemőt kezelni, aki el sem tudja mondani a panaszait. De nagyon sok betegségnek már akkor több jele van, amikor a gyereket behozzák, vagy bejön az ajtón.
– Van, hogy már meg sem kell vizsgálnia, csak ránéz és tudja mi a baj?
– Nem, azt azért nem mondom. De tegyük fel, hogy egy nagyobb gyereknek vakbélgyulladása van. Ezt már a tartásából látom, amikor bejön hozzám. Persze akkor is meg kell vizsgálni, és ahogy említettem, náluk azért nehezebben elfedhetők a dolgok. És általában ők maguk is segítőkészebbek, nyitottabbak.
– Pályakezdéskor még nyilván nem ismerte őket ennyire. Miért pont ez a terület érdekelte?
– Talán benne van az is, hogy volt egy 10 évvel fiatalabb húgom, akinek a felnevelésében nagy részem volt. Meg alapvető adottságom is, hogy szeretem a gyerekeket.
– 51 éve van a pályán. Nehezebb, mint ahogy az elején gondolta?
– Voltak nehéz pillanatok, persze. Tulajdonképpen amikor az ember kikerül az egyetemről, újra kell tanulnia a szakmát. Mert nem elég a lexikális tudás, meg kell szerezni a tapasztalatokat is.
– Tehát valójában nem az egyetemen lesz orvos az ember?
– A tanultak mind kamatoztathatók, illetve ott a szakvizsga is, amit le kell tenni. Akkoriban nagyon nehéz volt státuszt találni. Ajánlottak nekem más területet is, de én ragaszkodtam a gyermekgyógyászathoz, ezért hónapos szerződésekkel dolgoztam, hol a Schöpf-Mereiben, hol Újpesten az Árpád Kórházban. Azután pedig a Madarászból mentem szakvizsgára.
– Ennyi idő után is tud még tanulni?
– Hogyne!
– Mi az, amin meglepődik?
– Mindig találkozom új dolgokkal. Folyamatosan olvasom az újságokat, követem a szakma változásait, és látom, hogy mennyi minden változik.
– Az emberek lettek mások, vagy a betegségek?
– Is-is. A társadalom is változott, de itt vannak velünk új betegségek is. Persze az is lehet, hogy régen is itt voltak, csak korábban nem volt meg a tudás, hogy be lehessen azonosítani. Aztán sok olyan helyzet is van, hogy valami nem is betegség csak állapot, amit azelőtt nem ismertünk.
– Abban hisz, hogy lelki alapúak a betegségek?
– Nagyon hiszek benne.
– A kerületben a szülőket és az ő gyerekeiket is elkísérte orvosként. Említette, hogy ismeri a nagyszülőket is. Ön életek, sorsok sokaságát cipeli, nem?
– Persze, hiszen ha az ember nem ismeri a családi környezetet és nem ismeri a gyerek lelkivilágát, sokkal nehezebb kapcsolódni hozzá.
– Otthon hogyan rakja le a terheket?
– Ez a szakma nem olyan, mint amikor az ember egy íróasztal mellett tervez egy házat, hazamegy és elfelejti. Nálunk ezt nem lehet, mert otthon is előfordul, hogy azon gondolkodom, jól csináltam-e, vagy esetleg másképp kellett volna. Ezt sajnos nem lehet félretenni.
– Hogyan szakad ki belőle?
– Nagyon szeretek például olvasni. Szépirodalmat és krimiket. Évekkel ezelőtt nagyon szerettem utazni, ahogy szeretek emlékeket gyűjteni. Majdnem minden fotó és emlék a lakásomban valamelyik utamra utal. De a legfontosabb – és a gyerekemnek is mindig ezt mondtam –, hogy az ember szeresse is a szakmáját, különben favágás az egész.
Comments are closed.
