Amikor az újpalotai piacra megyek, gyakran időzöm az igen kedves Szabó Ildikó standjánál. A cukorkaárus, aki mindennel (is) kereskedik, pontos képet ad a jövedelmi viszonyok alakulásáról. Így azokról a megejtő jelenetekről, amelyek arra vonatkoznak, hogy növekszik a szegénység, az idős vevők már azt is megnézik, melyik tésztát szabad megvenniük, nehogy túlszaladjanak a büdzsé szűkösségén. A szaloncukrot, melyet évekkel ezelőtt még kilóra vettek, az idei ünnep előtt minden bizonnyal már darabra is meg kell számolni. A stand körül összegyűlt közönség általános véleménye, hogy nincs kitörés, irgalmatlanul lecsúszott a középső réteg (a középosztály), a posztfasiszta uralmi rendszer maga alá gyűrte a szegényeket, csak az maradhat talpon, aki beáll a sorba és lelkesen bólogat.
Hümmögök-hammogok, és azokra a friss észak-magyarországi élményeimre gondolok, amelyek erősítik az emberben azt az érzést, hogy nincs remény, nincs esély, a kiábrándultság mindent maga alá temet, az emberek napról napra élnek, a gyermekéhezés megint mindennapos. S miközben a lakosság jelentős hányada megélhetési harcot folytat, a politika azzal hülyíti a népet, hogy megóvja őket a nemváltó műtétektől. Mintha az lenne a legnagyobb bajunk, hogy most akkor fiúk vagy lányok akarnánk-e lenni.
Megakad aztán a szemem a rákospalotai Romani Design sikerein (legfrissebb számunkban foglalkozunk a cigány kultúra gyökereit felhasználó testvérpár 2010-es indulásával és azzal, hogyan sikerült felkapaszkodniuk a divat magasabb hullámaira). Azután pedig egy újpalotai fiú talán még zajosabb, immár nemzetközi sikereiről szerzek tudomást. A 2002-ben született Baukó Attila Azahriah művésznéven vált ismertté, nemrég a koncertjén megtöltötte a Papp László Sportarénát, és zenéje oly kelendő, hogy percek alatt elkapkodják a jegyeket, amikor a YouTube-on, az Instagramon és a zenei megosztóoldalakon otthonosan mozgó művész felbukkan. Milliós nagyságrendű követőinek száma, dalait (Mind1, Four Moods , 3Korty , Introvertált Dal , Pullup) szintén milliószám osztják meg a fiatalok, méghozzá úgy, hogy a 21 éves srác nagyjából és egészében száműzve van az unalmas mainstream médiából. A jelek szerint mégis fütyül a rádiós langyosvízre, a magasba törekszik, és ebben már számos kiadó segíti. Legújabb, október végi arénabeli koncertjét meg kellett duplázni, mert a jegyek a meghirdetett előadásra percek alatt elfogytak.
„A srác” 2019-ben robbant be a zenei köztudatba egyedi hangvételű számaival. A Mind1 című dal rekordidő alatt érte el az egymilliós meghallgatást a Spotify-on, és majdnem két hétig vezette a YouTube zenei trending listáját! Amiből az is látszik, hogy a rap-szerű dalok nem a magyar sztárbansztár szürke süketségeit másolják, itt egy eredeti figura lépett elő az újpalotai panel világából, és a jelek szerint nem akar megállni félúton. A „videós és zenész gyerek”, aki már 14 évesen is töltött fel videókat a megosztóoldalakra (Paul Street néven, ott is többszázezer követője van!), a panellakás alatt lévő arab boltostól kapta az első gitárját, az apja szerezte neki, nagyjából ennyi volt a zenei karrier indulása (számai tartalmaznak arab világzenei sémákat is, naná). Mára Desh és mások is segítik az underground művészt, és már nem egyedül áll a színpadon. Tény, hogy Azahriah jelenleg az egyik legismertebb kerületi személyiség – s ki tud róla mindent pontosan? Meglepve tapasztaljuk majd, amikor „a srác” Németországban és máshol is koncertezni kezd.
Nincs tehát minden veszve, van kitörés, a tehetség mindenen átnyomja magát, ezt igazolja a Romani és Azahriah esete. Mégsem kell tehát feladnunk. Aki foggal-körömmel küzd, és azon van, hogy valamit megtanuljon, és végül megmutassa magát, nem fogja elfújni a szél. „Én nem is akartam mást – énekli a „srác” Desh nevű társával –, A szívembe zártam már/Minden problémám, ami reggel/Visszatér hozzám.”
(nyitókép: kultura.onlinehu)
Comments are closed.
