Micky Adams Rákospalotán

Érdekes pillanatban érkezett egy nemzetközi tornára a 15kerbe az angol sikeredző. Amikor pénteken megtartotta a bemutató edzést a REAC fiatal focistáinak, még abban reménykedtünk, hogy a hazai 0:0 után talán maradt némi esély arra, hogy a REAC kibrusztolja az osztályozós meccsen az NB III-at. És véget ér a bundabotrány utáni hosszú száműzetés.

Sajnos nem sikerült, pedig a rendes játékidő 0:0 volt a sárvári „pokolban” is. Jött a hosszabbítás, és a 91. (!) percben beállt Venczel Zoltán a 116. (!) percben szertefoszlatta a rákospalotai reményeket. Az 1:0-lal a Sárvár ment tovább, nekünk maradt a BLASZ, újabb gyűrkőzések következnek az alsó osztályban. 

Micky Adams (56) közben az angol válogatott várható szerepléséről (is) beszélt Periszkópunknak. És közel sem drámai módon közelített a világbajnoksághoz. Az angolok rendszerint csalódást szoktak okozni a szurkolóknak (ehhez értünk, tette hozzá mosolyogva), most is az lesz, hogy majd a nyolc közé jutásért vívandó meccsen vagy azután szépen kiesnek. De ez már nagyon jó teljesítmény lenne, jegyezte meg a tréner. A teljes interjú itt található. 

Drámaiság és nagyvonalúság. Ez volna hát a különbség? Nem kell annyira görcsösen akarni a sikereket, többet kell felszabadultan játszani, és akkor az eredmények sem maradnak el? Lehet, hogy ez a titka a futballnak? 

Hogy mindezt végiggondoljuk, azért tesszük, mert Micky nem akárki az angol futballban. Ha most elkezdenénk felsorolni, játékosként és menedzserként (az angoloknál ez az edző) hány csapatnál megfordult, hamar betelne a listával a képernyőoldal. Sheffieldben született, pélyáját a Gillinghamnél kezdte, játszott a Coventry City és a Leeds United csapatában, fénykorát (1989-től 94-ig) az élvonalban a Southamptonnál töltötte. Közel húszéves profiskodás után játékosedzőként kezdte aztán edzői pályáját a Fulham-nél, a Swansea-nál, később Notthinghamben meg a Brentfordnál, majd két-két évet eltöltött a Leicester, a Coventry City és a Sheffield United csapatainál. Látott hát ezt meg azt a futballpályán. Ma többnyiore fiatalokkal foglalkozik. 

A rákospalotai bemutató edzés érdekessége az volt, hogy Micky mindenütt ott volt, jött-ment, maga is megmutatta a játkosoknak a mozdulatsort, amúgy pedig mindig mindenkit arra ösztönzött, hogy beszéljen és kiabáljon a másikhoz. Láthatóan nem kedveli a magukba roskadó néma centereket meg a leszegett fejjel előre rohanó szélsőket. Viszont teli van érzelmekkel, mert amikor valaki látványosan fölélőtt az ötösről, ő maga is fölkiáltott, huhuhú!

A REAC csapata a Mickyvel való találkozás előtt

Felfigyeltünk persze másra is. Amikor azt kérdeztük tőle, hogy mit tud a magyar futballról, rögtön rátalált (saját magától, mert eszünkbe se jutott, hogy megemlítsük) arra, hogy jól ismerte a magyar válogatott tragikusan fiatalon elhunyt kapusát, Fülöp Mártont, akinek Angliába szegődéséhez volt kevés köze is. A játékosról és családjáról mély empátiával beszélt, s volt a hangjában valami nagyon őszinte csillogás, ami különösen hitelessé tette ezt a rákospalotai találkozást. 

Aztán pár napra rá, amikor az angol válogatott 1-1-re állt Tunéziával szemben (s Micky azon mondatára gondoltunk, hogy csalódást okoznak a szurkolóknak), ugyanezt az őszinte csillogást lehetett felfedezni az agyonsztárolt Premier Liga játékosain, különösen akkor, amikor Harry Kane a 90. percben befejelte a győztes gólt. Nem volt drámai fogvicsorogtatás, nem volt görcsölés, iszonyatos angol rakkolást láthattunk a pályán, olyat, amit Micky is megszokhatott, és amit bizonyára továbbad ifjú követőinek. 

Nem akarnánk csacskaságokat mondani az angol és a magyar futball különbözőségeiről, egyszerűen csak arról van szó, valaminek okoznia kell, hogy az egyik csapat győzni tud az utolsó pillanatban, a másik pedig ott botlik el a fűcsomóban, amikor már félig kinyílt előtte a mennyország ajtaja. Az az út, amelyen Adams közelít a futballhoz (derűsen, őszintén, bátran és kritikusan), járhatóbb út volna, mint a mienk?

Meglehet. Persze az is lehet, hogy a kettőnek az égvilágon semmi köze nincs egymáshoz.  

Akkor is elmondhatjuk, hogy itt járt nálunk egy pompás angol futballedző, és nagyon jó volt vele találkozni. Hozta magával a derűt, a boldogságtöltetet, a játék őszinte szeretetét, ami nélkül manapság nem nagyon lehet győzni a futballpályán. (PP, Rab László, 2018. június 18)

Hajrá REAC! Hajrá Anglia!