Mi lenne ha…

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Geoff Moore-nak és David Posamentier­nek, az amerikai író-rendező párosnak, meglepően neves színészgárdát sikerült megnyernie a Működik a kémia című első filmjéhez, és ezzel bebizonyították, hogy a jó szereplőgárda szükséges, de semmiképp sem elégséges feltétel egy sikeres filmhez.


Doug (Sam Rockwell) lelkiismeretes, boldogtalan kispolgári életet élő patikus, aki ha nem muszáj, nem sok vizet zavar, igyekszik mindent jól csinálni és főként megfelelni az elvárásoknak. Vele – részben talán épp ezért – nem törődik senki. Felesége (Michelle Monaghan), aki valószínűleg sohasem érezte magáénak a családanya- szerepet, a kisváros ügyeletes kerékpárbajnokaként igyekszik magára találni, egy olyan terepen, ahol férjének nyilvánvalóan nem osztottak lapot. Doug apósa csak a – nem különösebben tiszteletre méltó – konkurenciát látja a férfiban. Ebben a helyzetben találkozik össze Doug az okos, kedves, szép, és hasonló élethelyzetben levő Elizabeth-tel (Olivia Wilde-dal).
Annak ellenére, hogy hosszú távon nincs közös jövőjük, mégis támaszra lelnek egymásban, és ezáltal megadják egymásnak azt a lökést, amelytől végül ki-ki elindul a saját útján.
Akinek a tavaszi fáradtságtól esetleg arra sem volna ereje, hogy levonja a tanulságot – mely szerint álmodozás helyett lépjünk inkább a tettek mezejére –, az bátran támaszkodhat Jane Fondára. Ő ugyanis a film narrátoraként készségesen elmagyarázza, mit, hogyan is kell érteni.
Mindazonáltal lehet, hogy jobban járunk egy tavaszi sétával.

Comments are closed.