Menni vagy maradni?

Ó, hát ki gondolta volna, hogy ennyire aktuális lesz a néhai köztársasági elnök, Göncz Árpád Mérleg című drámájának alapkérdése! Menni kell-e az országból, ha rosszra fordul a sorsunk, vagy itt kell maradni mindenáron?

Egy régi szerelem olykor homályos, máskor andalító emlékei elevenednek meg azon a találkozáson, amelyen a Férfi (Zsótér Sándor) és a Nő (Varga Mária) számba veszik, úgymond mérlegre teszik, hogy melyikük döntött helyesebben. Aki 56 után elment, vagy aki itthon maradt. A Nő a nyakába vette a világot, egy futó párizsi kalandot közbeiktatva New York-ban kötött ki, s egy menő pszichiáter mellett élte le meglehetős anyagi biztonságban az életét. Az agrárvégzettségű Férfi itthon maradt, s a szorítás éveinek elmúltával tipikus magyar karriert épített magának.

Mindketten azzal vádolják egymást, hogy a másik miatt kellett menni vagy maradni. Illetve, hogy az évek múlásával megfeledkeztek egymásról, s akkor már semmit sem tettek azért, hogy újra együtt élhessék az életüket. Egyikük sem szerette az új párját, de kényelemszeretettől eltelve élték az életüket. Összetörten, de céltudatosan törekedtek a biztonság megteremtésére. Nagy szavakkal élve a lét összetörte – nem a tudatot, hanem – az emlékeket.

Igazi húzós kis egzisztencialista darab a Mérleg. Egy azok közül, amelyeket annak idején öt másik társával együtt adtak ki (1990-ben). De sokáig senki nem vállalkozott arra, hogy színpadra vigye, mert hát milyen dolog egy köztársasági elnök művével foglalkozni. Az elnök halála után is sokáig várni kellett arra, hogy valakik próbálkozni merjenek vele. Felteszem, a tapasztalt színházi rókák féltek attól, hogy felsülnek az ismert név mögött húzódó bizonytalanabb szövegekkel. Kár volt ennyire ódzkodni, Göncz Árpád kiváló nyelven írta meg művét.

És van valami spirálisan idegesítő légköre az egésznek, ami erősíti a drámai helyzet hitelét.

Én például simán lefordítottam magamnak az alaphelyzetet a mai időkre. Csalódva az ország állapota miatt, elkeseredve attól, amit a kormány tesz velünk, már többször fölmerült bennem, hogy – fiatalosan szólva – le kellene falcolni. Úgy, mint a Nő a Mérlegben. Párizsi kaland után kikötni Amerikában, találni biztos megélhetést, és nagy ívben tenni arra, amit a korszerűtlen ország művel kiszolgáltatott polgáraival.

Aztán ott van az, hogy nem szabad megfutamodni. Ez munkált a hazai posványba ragadt Férfi gyötrelmes életében is. Hagyni, hogy minden szétrohadjon? Végignézni, hogy újra erőszakba torkolljon az akarnokság? Nem, ezt nem teheti meg az ember, haza is van a világon, meg szabadság, eszme, miegyéb. Vannak helyzetek, amikor az embernek vállalnia kell a leggyötrőbb kényelmetlenségeket is. Ez lesz ugyan később csalódásának forrása, de legalább elmondhatja azt, hogy ő mindent megtett. Ne hibáztassák azért, hogy már megint nem sikerült!

Ilyesféle gondolatok jártak a fejemben, miközben Varga Mária és Zsótér Sándor izgalmas találkozásának párbeszédeit hallgattam. És arra jutottam, hogy nincs megoldás. Ha elmész, örökké keresel majd valamit (apádat, anyádat, a szép pillanataidat), ha itt maradsz, elveszíted a házadat, az örökségedet, s ott állsz a végén kisemmizve, a szörnyű politika pedig röhög a sírod fölött. Szép perspektíva, mely garantáltan a boldogtalanságba vezet.

Ez különben a közös a régi szerelmespárban. Hogy mindketten boldogtalanok. Amire azt lehet mondani, hogy nagyon is reális. Nincs tehát értelme meglódulni, s fölugrani a teherautóra, s ugyanúgy nincs értelme kushadni és itthon maradni. Mert a végén úgyis rámész. Ezt írta meg Göncz nagyon érzékletesen. Az egykori elnök, akiből sütött az optimizmus és az önfeláldozás, a lelke mélyén jóval pesszimistább volt. Így vagyunk ezzel jónéhányan.

Élvezetes másfél óra volt, ami elsősorban a két színésznek köszönhető. Szép és szellemes volt a színpadkép, a zene különösképp tetszett. A vége felé egy jelenetben a kis fiókos szekrény himbilimbije őrült dobolássá vadult. Kedvemre volt az is, hogy ’56 árnyai egészen elmosódtak, így nem maradt lehetőség a direkt értelmezésekre. Sokkal általánosabb kérdés a menni vagy maradni annál, minthogy aktualizáljuk két történelmi hét balsorsával.

Akit ugyanúgy feszít a kérdés, mint engem (nyilván itt fogok maradni), ki ne hagyja a Csokonai Rendezvény Ház előadását. Mely abban az értelemben is úttörő vállalkozás, hogy független műhelyként vállalkozott a másfélórás darab bemutatására.

Göncz Kinga köszönő szavait a Periszkóp Facebook-oldalán lehet meghallgatni.

*

Göncz Árpád: Mérleg. Rendező: Kerkay Rita. Dramaturg: Boronkay Soma. Zeneszerző: Matkó Tamás. Szereplők: Varga Mária, Zsótér Sándor. A Csokonai Nonprofit Kft. és a Terminál Workhouse közös produkciója. Az előadás érdekessége, hogy a 100 éve született Göncz Árpádot éppen 30 éve választották köztársasági elnökké. A darab színre vitelét a Göncz Árpád Alapítvány és a XV. Kerületi Önkormányzat is támogatta. (PP, Periszkóp Palotán, Rab László, 2022. augusztus 4.)