Megújuló köztereink

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Idén is folytatódik a kistérfejlesztési program kerületünkben.

Harmadik, utolsó szakaszához érkezik és ezzel befejeződik az újpalotai vásárcsarnokkal szembeni terület rekonstrukciója. Ebben az évben a Száraznád utca felőli rész újul meg, egy kicsit más koncepció szerint, de mégis igazodva az előző években már kialakított területekhez. A felújítandó részen található egy kellemes magaságyás, ez a tervek szerint megmarad, a betont térkőburkolat váltja fel, és új utcabútorokat, cserjéket, évelőket is kihelyeznek majd. Erre a célra 10 millió forint van elkülönítve a költségvetésben – nyilatkozta az XV. Médiának Benedekné Bagyinszki Márta.

A járdák felújítása, építése olyan feladat, amit egy évben sem hagyhat el a kerület. „2021-ben is prioritást jelent a kerületben található műszakilag leromlott állapotú, elavult, közművágások, kátyúk, illetve gyökérnyomások miatt balesetveszélyessé vált hosszabb járdaszakaszok felújítása, a lakótelepeken új járdaszakaszok kiépítése. Így egyebek mellett például a Huba utcában, a Pestújhelyi úton, a Neptun utcában és a Késmárk utcában tervezünk járdarekonstrukciót. Idén erre 30 millió forintot költhetünk” – emelte ki a városgazdálkodási főosztály vezetője.

Fotó: XVMÉDIA, Nagy Botond

A közterületi felújítások része a Kontyfa utcai futókör rendbetétele is. Bár a futókör igen népszerű, sajnos nem mindenki használja rendeltetésének megfelelően. Olyan kirívó eset is előfordult, hogy robogóval közlekedtek rajta. Ennek következtében szükségessé vált néhány helyen az alépítmény javítása és a teljes felület megújítása annak érdekében, hogy a környék lakói biztonsággal, balesetveszély nélkül sportolhassanak rajta. Ezzel párhuzamosan a Sárfű utcánál lévő kicsi, korszerűtlen, mára teljesen használhatatlanná vált futókört elbontják, a helyét parkosítják – tudta meg lapunk.

Önkormányzati vállalás, hogy évente egy vagy két kutyafuttatót felújít, fejleszt a helyhatóság. Idén az Árendás köznél fekvő kutyafuttatóra esett a választás, mivel ennek az állapota mára nagyon leromlott, elavulttá vált. Emellett persze egyéb helyszíneken is végeznek majd kisebb javításokat az erre a célra rendelkezésre álló mintegy 2 millió forintból – jegyezte meg Benedekné Bagyinszki Márta.

 

Comments are closed.