Megfiatalodott a Vásárcsarnok

Az elmúlt hónapokban nagy változáson ment keresztül az Újpalotai Vásárcsarnok. A tavasszal ötven esztendős létesítmény ugyanis az önkormányzat jóvoltából egy új, modern, esztétikus és a réginél fiatalosabb arculatot kapott.

„Sikerült egy olyan vállalkozót találni, aki úgy vállalta a felújítást, hogy közben a piac működése zavartalan maradt”

– mondta Szakály Kiss Csilla, a kerületi piacokat kezelő Csapi XV Kft. ügyvezető igazgatója. „A tervek már két éve elkészültek, sajnos több ok miatt is csúszott a beruházás, de idénre végre sikerült megfiatalodnunk. Pont jókor, hisz szép lassan ötvenesztendősek leszünk, így ránk fért már egy kis fiatalítás.”

S hogy mi történt a Vásárcsarnokban? Egyrészt belül új burkolatot és új festést kapott. De kívülről is látványosan megújult, az új borítás mellett LED-es megvilágítást kapott, és a felirat is modernizálódott. A központi helyen levő létesítményre eseménymolinók is kerültek, az elsők már a közelgő ünnepeket hirdetik. Megújult a régi elavult hangosítás (lecserélték az ötvenéves hangszórókat), illetve a bérlőkkel együttműködve a belső üzletek is megújultak.

„Sajnos, nem mindent tudtunk befejezni november végéig, így többek között a Páskomligeti üzletsor portáljait is egységesíteni szeretnénk, de úgy gondoltuk, ez az adventi időszak pont alkalmas arra, hogy a piacot ismét birtokba vehessük.”

A közel hatvanmilliós beruházás záróakkordjaként december 3-án délelőtt – igazi piaci időszakban – ünnepélyesen is átadták a vásárlóknak a megújult Vásárcsarnokot.

„Köszönet a vásárlóknak és köszönet a kereskedőknek, hogy türelemmel viselték a felújítással járó kényelmetlenségeket”– mondta Cserdiné Németh Angéla polgármester, aki jelképesen átadta az új Vásárcsarnok kulcsát a piacot rendszeresen látogató képviselőtársnak, Makai Ferencnek.

KÉPEK: Subits-Tóth Gergő

Comments are closed.