Megalakult az új Országgyűlés

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Letették az esküt az országgyűlési képviselők. Ezután a DK, a Momentum és a Párbeszéd képviselői kivonultak a teremből. Összesen kilenc frakció alakult.

A leköszönő köztársasági elnök nyitotta meg az új Országgyűlés alakuló ülését, majd felkérte a korelnököt, Turi-Kovács Bélát, hogy vezesse le az ülést. Miután megtörtént a mandátumigazolás, a képviselők – Hadházy Ákos kivételével – letették az esküjüket. Ezután vonult ki az ellenzéki képviselők egy csoportja.

Áder János azt mondta: a választók döntése politikailag és jogilag megkérdőjelezhetetlen, azt mindenkinek tiszteletben kell tartania, az új Országgyűlés és a leendő kormány legitimációja minden vitán felül áll. Hozzátette: először fordult elő Magyarország történetében, hogy nem országos listát állító 10-12 kisebb-nagyobb párt, hanem két pártszövetség mérkőzött meg egymással. A kampány kezdetétől világos volt – mondta – hogy a többi indulóra „eleve statisztaszerep hárult”.
Az államfő bejelentette: azt javasolja, hogy az Országgyűlés Orbán Viktort válassza meg Magyarország miniszterelnökének. Emlékeztetett: múlt pénteki megbeszélésükön az új kormány megalakítására felkérte a jelenlegi miniszterelnököt, aki a felkérést elfogadta.
Áder János szerint Deák Ferencnek, a reformkor nagyjainak, vagy az 1867-es kiegyezés előkészítőinek a példája azt mutatja, hogy „csak igenekből lehet országot építeni”. De – mint mondta – ahhoz, hogy ez az építkezés sikeres legyen, hogy a választók bizalmát elnyerhessék, megtarthassák, először nemet kell mondani néhány dologra.
„Nemet kell mondani a kettős mérce alkalmazására, az öncélú, rövidlátó politikára, az idegen érdekek kiszolgálására. Nemet kell mondani az alkotmányellenes szándékokra, a társadalom nyugalmának megzavarására, a békétlenségre. Nemet kell mondani a hazugságra, a demagógiára, a jellemtelenségre, elvtelenségre. Nemet az alpári beszédre” – emelte ki.
Áder János arra biztatta a képviselőket, hogy a következő években „mondjanak igeneket”.
„Igent a nemzeti érdekek képviseletére, az ország gyarapodására, a magyarok biztonságára. Igent az érveket érvekkel ütköztető, tényekre építő vitákra. De legfőképp mondjanak igent közös sikereinkre, mert azoknak mindannyian örülhetünk” – tette hozzá.
Az Országgyűlés az egyetlen jelöltet, Kövér Lászlót választotta házelnöknek, aki le is tette az esküjét. Ezután megválasztották a hat alelnököt is. A tisztséget Jakab István (Fidesz), Lezsák Sándor (Fidesz) és Latorcai János (KDNP), Oláh Lajos (DK) és Dúró Dóra (Mi Hazánk Mozgalom) tölti be. A törvényalkotásért felelős alelnök Hende Csaba (Fidesz) lesz.

A képviselők 9 frakciót alakítottak:

Fidesz – 117 fő, frakcióvezető: Kocsis Máté

KDNP – 18 fő, frakcióvezető: Simicskó István

DK – 15 fő, frakcióvezető: Gyurcsány Ferenc

Jobbik – 10 fő, frakcióvezető: Jakab Péter

Momentum – 10 fő, frakcióvezető: Fekete-Győr András

MSZP – 10 fő, frakcióvezető: Tóth Bertalan

Párbeszéd – 6 fő, frakcióvezető: Tordai Bence

Mi Hazánk – 6 fő, frakcióvezető: Toroczkai László

LMP – 5 fő, frakcióvezető: Ungár Péter

 Külön érdekesség, hogy a Mi Hazánk Mozgalom képviselői egykori párttársaik, vagyis a jobbikos képviselők mellett ülnek majd az ülésteremben.

Comments are closed.