Már várják a szavazatokat Budapest dalára; a projekt keretében 13 szerzeményre lehet voksolni április 25-én éjfélig. Budapest dalát április 26-án hirdetik ki a Thália Színházban.
Mintegy száz pályamű érkezett a Fővárosi Önkormányzat Budapest Dal 2019 címmel meghirdetett pályázatára. A szakmai zsűri az eredetileg tervezett öt helyett nyolc szerzeményt választott ki a meghívott öt előadó zenéje mellé, közülük a közönség választja ki a győztest – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
Az idén második alkalommal kiírt Budapest Dal pályázat szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy 2019-ben Budapest Európa sportfővárosa, ezért elsősorban sportolásra alkalmas, motiváló ritmusú, jó hangulatú dalokat vártak a versenybe.
„Lényegesen színvonalasabb szerzemények érkeztek, mint tavaly, a daloknál figyelembe vettük, mennyire illeszkednek 2019 trendjébe” – idézte a közlemény Joós Istvánt, a Budapest Dal CD-t megjelentető Magneoton kiadó vezérigazgatóját, a zsűri elnökét.
A szervezők felkérését korábban Janicsák Veca, Tóth Gabi és Majka, Vastag Csaba, Szikora Róbert és Tóth Andi, valamint a New Level Empire fogadta el, a zsűri döntésével még Mága Jennifer, Berta Dani, az OliverFromEarth, Johnny K. Palmer, a Babám, Sári Évi, a MattSet és az FMX X Marcee került a döntőbe és versenyezhet szerzeményével a Budapest Dal 2019 cím elnyeréséért.
A dalokra a szavazatokat április 25-én éjfélig a https://budapestdal.hu/ weboldalon lehet leadni. Indul egy játék is a https://www.facebook.com/BudapestDal/ oldalon, ahol jegyeket sorsolnak ki az április 26-ai gálára, amelyet a fővárosi Thália Színházban rendeznek. A győztes egy éven keresztül viselheti a Budapest Dal 2019 címet, megkapja a Budapest Dal plasztikai díjat és oklevelet, emellett egymillió forint pénzjutalomban részesül.
Tavaly Radics Gigi előadásában a Budapest Szerelem című számot választották Budapest dalának, a közönségdíjat Benji Bárhol járok című dala kapta.
Comments are closed.