Ma tartják a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapját

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Ma van a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja, az auschwitz-birkenaui haláltábor 1945-ös felszabadításának 71. évfordulóján több megemlékezést tartanak a fővárosban – írja az mti.hu.

Budapesten az izraeli nagykövetség és a Holokauszt Emlékközpont szervezésében tartanak megemlékezést az emlékközpont Páva utcai székházában. A rendezvényen Grósz Andor, a Holocaust Közalapítvány kuratóriumának elnöke mond köszöntőt, emlékbeszédet pedig Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete és Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke.
A kormány megemlékezését „A cipők a Duna-parton” emlékműnél rendezik, az eseményen beszédet mond Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár,  imát mond Frölich Róbert országos főrabbi (Mazsihisz), Köves Slomó vezető rabbi (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség), valamint a keresztény történelmi egyházak képviselői.
Az emléknapon a Magyar Tudományos Akadémián konferenciát tartanak a tavaly februárban elhunyt Schweitzer József országos főrabbi tiszteletére.

 

Comments are closed.