Közösségi munka iskolásoknak

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Érettségi bizonyítványt 2016. január 1-je után csak akkor kaphatnak a tanulók, ha igazolni tudják, hogy legalább 50 óra közösségi munkát végeztek. A közösségi szolgálat csak olyan, rendeletben meghatározott tevékenység lehet, amely társadalmilag hasznos és valamely közösség javát szolgálja, valamint amelyet a diákok térítésmentesen végeznek. Ez lehet egészségügyi, környezetvédelmi, sport vagy más területen végzett munka is.

paper-community

– Az iskolai közösségi szolgálat célja, hogy a fiatalok jobban figyeljenek oda embertársaikra, és erősödjön bennük a társadalmi érzékenység. A munkát az iskolán belül és olyan fogadó intézményben vagy szervezetben lehet végezni, mely a jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel. A XV. kerületi Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája (MUFTI) az idei tanévtől kötött szerződést egy oktatási intézménnyel – tudtuk meg Geist Gábortól, a MUFTI munkatársától.
Az Európa 2000 Középiskola 12. osztályos médiaszakos diákjai szeptemberben intézménylátogatáson vettek részt, ezáltal betekintést nyerhettek a ­MUFTI szolgáltatásaiba. A tájékoztató az 50 órás kötelező közösségi munkáról szólt, melynek köszönhetően a fiatalok lehetőséget kapnak, hogy közreműködjenek az iroda tagjaival, részt vegyenek a mindennapi feladatokban, valamint a rendezvények szerevezésében.

Comments are closed.