Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A Kábítószer Egyeztető Fórummal (KEF) közösen Együtt gondolkodó címmel szakmai napot tartott az idén 30 esztendős Drogprevenciós Alapítvány. Az október 16-án a Polgármesteri Hivatal Dísztermében megtartott eseményre a szakmai partnereket hívták meg.
„Az alapítványunk 1994-ben alakult – mondta Varga Mónika elnök – azzal a céllal, hogy megpróbáljuk enyhíteni a külföldről beáramló nagy mennyiségű kábítószer okozta problémákat. Az egyik első programunk a tűcsere volt. Igaz, ma már nincs rá szükség, mert megváltoztak a kábítószer-fogyasztási szokások.”
Az alapítvány központja ugyan a XIII. kerületi Csángó utcában található, ám 2006-ban itt, a XV. kerületben nyitotta meg drogambulanciáját, amely intézmény idén ünnepeli nagykorúságát, a 18. évét.
„Az Együtt gondolkodó nap idén egybeesik a jubileummal, így egy kicsit hangsúlyosabb, mint az eddigi években volt. Úgy vélem, még egy szervezet életében is nagy szó, ha megéri a 30 évet, ennyi idő alatt a kollégáim nagy részének családja lett, többen több diplomát szereztek, és felnőttek a klienseik is, akik közül többnek normális a családi élete.”


Az idei konferencia programja a hagyományoknak megfelelően szakmai előadásokat és kerekasztal-beszélgetéseket tartalmazott. Ez utóbbiban a beszélgetőpartnerek egykor drogfogyasztó, mára felépült kliensek voltak, akik hitelesen osztották meg az érdeklődőkkel a szerhasználattal kapcsolatos tapasztalataikat.
„Megtisztelő és példaértékű partneri együttműködés ez, melynek köszönhetően az elmúlt években kerületi szakembereink és az ország civil intézményi közegében munkálkodó jeles szakértők megosztották és megosztják egymással hiteles és naprakész tudásukat – mondta el Cserdiné Németh Angéla polgármester, és egyben bemutatta a XV. kerületi KEF új vezetőjét, Gyurkó Dániel alpolgármestert. – Ezeken a szakmai fórumokon olyan javaslatokat és észrevételeket is megismerhetünk, amelyek fontos felismerésekre ébreszthetnek rá valamennyiünket.”

Comments are closed.