Korszerűsödik a Kontyfa

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola épületegyüttesét 1972–ben építették. Az intézményben utoljára 2001–ben végeztek kisebb felújításokat, így modernizálása igencsak időszerűvé vált. Az önkormányzat 165 millió forint európai uniós támogatással hozzákezd a Kontyfa iskola energetikai korszerűsítéséhez.

Kontyfa iskola szerződés-aláírás/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Kontyfa iskola szerződés-aláírás/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A sikeres közbeszerzési eljárás után László Tamás polgármester február 28–án írta alá a kivitelezővel a szerződést. A polgármester elmondta: a beruházás során hőszigetelik a Kontyfa iskola épületét, új nyílászárókat építenek be, valamint a fűtési rendszert is korszerűsítik.

A vállalkozónak hét hónap áll rendelkezésére, hogy a szerződésben foglaltak szerint teljesítse a kötelezettségét. A nyertes kivitelező ígéretet tett arra, hogy a következő tanév elejére, vagyis szeptember elsejéig végez a nagyobb munkákkal, hogy a diákok korszerűbb környezetben, zavartalan körülmények között kezdhessék az iskolaévet.

Comments are closed.