Ki a szabadba!

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A jó időben egyre többen határoznak úgy, hogy a teremben űzött sportágakat a szabadban folytatják. Ez pártolandó, hiszen a szabad levegőn való mozgás, bár fárasztóbb, mindenképpen hasznosabb, mint zárt térben edzeni.

running
Azok, akik eddig futógépen edzettek, készüljenek fel arra, hogy kint nehezebb lesz a futás, hiszen ott nem egyenletesek a terepviszonyok, ráadásul az időjárási körülmények sem feltétlen kedveznek. Ez igaz például a kerékpározástól a teniszezésen át az evezésig is.
Ami sokaknak jó hír, hogy – éppen a nehezített körülmények miatt – az energiafelhasználás is nagyobb. Egy nyolcszázharminchárom fő bevonásával készített brit kutatássorozat szerint pedig a szabadban sportolók edzés után boldogabbá váltak, mint akik teremben sportoltak. Ráadásul gyakrabban volt kedvük edzeni, és a tréningek hosszabb ideig tartottak.
Ha tehetjük, érdemes tehát a benti edzést felváltani a kintivel. – Fel kell készülni, hogy jobban elfáradunk majd, így az első időszakban kisebb megterheléssel kezdjünk. Oda kell figyelni az időjárásnak megfelelő öltözékre is. Sportruházatunk tavasszal legyen réteges, szellős és –ha szükséges – védjen a széltől. Nem szabad elfeledkeznünk a kullancsokról sem, amelyek napjainkra a városban is elterjedtek, így sportolás előtt mindenképpen fújjuk be magunkat kullancsriasztó spray-vel – tanácsolja Szakács Olivér fitneszedző.

Comments are closed.