Kezdődik a vakáció!

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A 2016/2017-es tanév befejeztével elkezdődik a vakáció június 16-án. A szünet két és fél hónapig tart 1,2 millió általános iskolás és középiskolás számára – írja az mti.hu. A szülők és a gyerekek idén is számos tematikus tábor közül választhatnak a csemete vérmérsékletének és a szülők pénztárcájának függvényében.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A táboroknál fontos, hogy a gyermek biztonságban legyen, jól érezze magát, és elősegítse a szocializációját – mondta Tóth Béla, a taborfigyelo.hu ügyvezetője.
A honlap idei gyűjtése szerint a legnépszerűbbek a kaland- és a sporttáborok, ezeket a katonai és lövésztáborok követik, megelőzve az idegennyelvi táborokat. A leg­inkább a 10-13 év közötti gyerekek mennek táborba.
A weboldal adataiból az is kiderült, hogy az elmúlt 3-4 évben a táborok árai nem növekedtek, viszont a minőségük javult. Idén azonban az oldalszerkesztők azt tapasztalták, hogy 10-15, esetenként 20 százalékkal is emelkedett a táborok ára. Egy ötnapos turnus esetében az ottalvós táborért átlagosan 40 ezer-45 ezer forintot kell fizetni, a napközis táborokért pedig átlagosan 25 ezer-30 ezer forintot kérnek a szervezők.

Comments are closed.