Kerületi nyári táborok A-tól Z-ig

Átlagos olvasási idő: 2 perc

A koronavírus-járvány miatt a megszokottnál kicsit később, de annál nagyobb szeretettel várják a Csokonai Kulturális Központ (CSKK) nyári táboraiban a gyerekeket. A részletekről Bezerédi Erika igazgatót kérdeztük.

Bezerédi Erika/Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Mennyiben változtatott a koronavírus-járvány a Csokonai nyári táboroztatási szokásain?

– Az eredetileg tervezetthez képest kevesebb, de még így is 42 táborral várjuk a gyerekeket július 13. és augusztus 28. között a CSKK intézményeiben. Vidéki, szálláshelyhez kötött táborokat nem szervezünk idén és a sok utazást igénylő napközis táborok is elmaradnak most, ezeket kockázatosnak ítéltük, ezért lemondtunk róluk.

– Milyen biztonsági intézkedéseket tesznek az intézmények a gyerekek egészsége érdekében?

– Telephelyeinket nagy gondosság mellett nyitottuk újra és a táborokhoz is egy sokkal szigorúbb egészségvédelmi protokollt vezettünk be, mert szeretnénk, ha a nyár a felhőtlen kikapcsolódásról szólna minden táborozó gyerek számára. Különös gondot fordítunk a folyamatos fertőtlenítésre, az étkeztetés szabályai és – lehetőség szerint – a biztonságos távolság betartatására is, bár aki már látott gyerektábort, az tudja, hogy ez szinte lehetetlen, de azért megpróbáljuk. Éppen ezért létszámlimitet vezettünk be, ezzel is elkerülve a zsúfoltságot, így viszont hamarabb be fognak telni a táborok, ezért időben kell jelentkezzen, aki nem akar lemaradni!

– Milyen táborkínálattal várják idén a gyerkőcöket?

– Igen színes és változatos tematikus táborokkal készültünk idén is: a környezetvédelemtől az informatikáig, a mozgásostól az alkotótáborig, a természettudományos kísérletezőtől a sütő/főző táborig, a kincskeresőtől a történelmi játékon át a társasjáték táborig minden megtalálható a palettán.

– Van-e idén valami újdonság?

– Abszolút újdonság a Csodálatos kísérletek természettudományi tábor a Kikötőben, a Kincskereső tábor a Múzeumban, az Öt elem környezetvédelmi tábor a Kozák téren vagy a Geronimo Stilton nyomozós kalandtábor az Uszikban.

– Milyen korosztálynak szólnak a táborok? Változtak-e az árak a korábbi évekhez képest?

– Ezek a táborok az iskolás korosztálynak (6–18 év) szólnak, őket várjuk elsősorban házainkba. A táborok díját nem emeltük idén sem, 2700–27 000 forint között mozognak az árak, az ellátás is ennek megfelelően egy ebédtől a két-háromszori étkezésig többféle lehet. Az azonos helyen és időben táborozó testvéreknek idén is kedvezményt biztosítunk!

Mindenhol szakképzett oktatók, pedagógusok és a CSKK művelődésszervezői foglalkoznak a gyerekekkel, biztosítva a színvonalas elfoglaltságot. A részletes tábori kínálatot megtalálhatják a honlapunkon és Facebook-oldalainkon, tájékozódjanak és jelentkezzenek minél előbb a www. csokonaikk.hu oldalon! Fontos, hogy idén csak online jelentkezésre van mód!

Comments are closed.