Képregényíró pályázat

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A Csokonai Művelődési Ház képregényíró pályázatot hirdet XV. kerületi oktatási intézményben tanulók számára az Anno Művészeti Hét alkalmából.

• Három korosztályban: alsó tagozat, felső tagozat és középiskola,
• maximum 3 db A/4-es oldalon oldalanként minimum 5, maximum 15 „képregénykockát” várnak,
• színes vagy fekete-fehér kivitelben,
• jól olvasható, kézzel írt szövegdobozokkal,
• szabadon választott technika és anyaghasználat,
• kézi grafika használatával.
A pályaművekhez kérik csatolni: név, kor/iskola/osztály, pályázó postacíme, telefonszáma, e-mail-címe, kiskorú pályázók esetében a felkészítő tanár vagy szülő neve és elérhetőségei.
Pályázattal kapcsolatos értesítéseket kizárólag e-mailen küldenek.
A beérkezett alkotások a kiállítás zárását követően személyesen átvehetőek a Csokonai Művelődési Házban.
A pályamű beküldésével úgy tekintik, hogy a pályázó vagy a törvényes képviselő beleegyezését adta a pályázaton való részvételhez és a mű esetleges kiállításon, honlapokon való megjelenéséhez, illetve ahhoz, hogy a műveket felhasználják az Anno Művészeti Hét programjaiban a gyermek nevének, korának és iskolájának megjelölésével.
Az alkotásokat a zsűri korosztályonként értékeli és jutalmazza. A legjobb alkotások megtekinthetők lesznek a Csokonai Művelődési Ház honlapján és Facebook-oldalán.
Az eredményhirdetés november 17-én 17 órakor lesz a Csokonai Művelődési Ház Facebook-oldalán és a Csokonai Kulturális Központ honlapján.
A pályázatok benyújtása:
A pályázati anyagok beérkezési határideje: november 06. 18 óra; személyesen vagy postai úton a Csokonai Művelődési Ház, 1153 Budapest, Eötvös u. 64–66. címre kell eljuttatni.
Kérik, a borítékra írják rá: Képregényíró Pályázat „2020”
További információ:
facebook: csokonaimuvelodesihazxv
Kóródy Nóra: +36 1 307 6191
korody.nora@csokonaikk.hu

Comments are closed.