Kemény menet lesz – így látja a jövőt az elemző

A magyar és az európai gazdasági is összeomlik, ha fennmaradnak a mostani gázárak – írta blogjában Zsiday Viktor. A befektetési elemző szerint szinte biztosra vehető, hogy a lakosság is megérzi a mostani folyamatokat.

Augusztusban duplájára emelkedtek az európai gázárak – írja az elemző. Összességében pedig a nyáron a négyszeresére drágult az energiahordozó. Miközben a holland határidős kereskedésben 1400 forintos köbméteráron jegyzik a decemberi árakat, aközben itthon 102, az átlagon felüli fogyasztásért pedig 747 forintot fizetnek az emberek. Zsiday megjegyzi: ha ezek az árak tartósan maradnak, akkor a hazai és az európai gazdaság is összeomlik.

A szakértő szerint nemrég még elégségesnek tűnt a rezsicsökkentés kormányzati visszavágása, azonban – ha maradnak a mostani árak -, akkor évente nagyjából 3-4 ezer milliárd forintos terhet jelent a költségvetésnek az ártámogatás, ami a hazai GDP 5-7 százalékát jelenti. Ekkora terhet azonban képtelen kifizetni a kormányzat, így az emberekre kell terhelnie a költségeket. Emiatt azonban csökken majd az egyéb fogyasztás is, ami meg a GDP fő hajtóereje.

„Zsugorodás mindenhol, minden szektorban, sehol egy ellensúly. A gyengülő forint pedig még rátesz egy lapáttal az inflációs nyomásra. Ez a tökéletes vihar: gazdasági összeomlás félelmetesen magas inflációval. Európa számos országában hasonló folyamatok zajlanak, bár kétségtelen, hogy mi vagyunk talán a legsebezhetőbbek.”

Comments are closed.