KatonaSuli-program a László Gyulában

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Az országban hatodikként a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola csatlakozott a Honvédelmi Minisztérium által támogatott KatonaSuli-programhoz. Az együttműködési megállapodást szeptember végén írta alá az iskola vezetése.

László Gyula-nap/Fotó: XV Média, Vargosz

Illusztráció/Fotó: XV Média, Vargosz

– Iskolánkban egyelőre szakkörként indul ez a lehetőség. A szakkört hetente egyszer, csütörtökönként a délutáni órákban tartják. A programra az iskola bármely tanulója jelentkezhet. A szakköri foglalkozásokon a honvédelmi alapismereteket tanítják a gyerekeknek. A későbbiekben szeretnénk, ha a gimnazisták tantárgyi keretek között, választható érettségi tárgyként is tanulhatnák a katonai alapismereteket – mondta el lapunknak Bäckné Kremm Andrea igazgató.
Mint megtudtuk, igen nagy az érdeklődés a program iránt mind a gyerekek, mind a szülők részéről. Eddig körülbelül negyvenen jelentkeztek a szakköri foglalkozásokra, amely katonatisztek vezetésével elméleti és gyakorlati képzést is magába foglal. A gyerekek az elméleti képzésen kívül részt vehetnek lövészeten, laktanyalátogatáson, kiránduláson, alaki kiképzésen, és a tervek szerint nyári táborozásra is mód nyílik majd.

Comments are closed.