Sport

2
máj

Fiatalítás a röplabdásoknál

Harminc éve alapították a Palota sportklubot Nehéz szezon végéhez közeledik a Palota Röplabda Sport Club. Ősszel még úgy indultak neki a bajnokságnak, hogy az évnek ebben a szakaszában a feljutásért fognak majd küzdeni, az élet azonban más forgatókönyvet írt. „A bajnokság legelején három nagyon fontos kulcsjátékosunkat rögtön elveszítettük – magyarázza Balogh Beatrix, a klub elnöke. – A liberónk és a

Read more

8
dec

A sensei világbajnoksága

Októberben először rendezett Magyarország felnőtt karate-világbajnokságot. A Papp László Sportarénában egy XV. kerületi szakember, Fischer Mihály irányította a magyar válogatottat. „Előzetesen három éremmeccsben és két éremben bíztam – mondta néhány héttel a vébé után a sensei  (a japán szó mestert jelent). – Ebből két meccs és egy érem összejött. Azt az érmet pont a tanítványom, Hárspataki Gábor szerezte, aki akár

Read more

26
szept

Kettős megemlékezés

Tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Szalayné Sebők Éva Emléktornát a Palota Röplabda SC. A szeptember 23-i rendezvényen azonban már nemcsak a névadóról emlékeztek meg. A Palota RSC alapítója, Szalayné Sebők Éva 236-szoros felnőtt válogatott röplabdázó volt, 3 olimpián szerepelt, melyeken egy negyedik és két ötödik helyezést ért el, emellett Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, világbajnoki negyedik helyezett, 13-szoros magyar bajnok, BEK-

Read more

7
szept

Maratonfutás a beteg gyerekekért

Beke Károly, a Csokonai Nonprofit Kft. ügyvezetője október 15-én rajthoz áll a 38. Budapest Spar Maratonon. A 42195 méteres távot ezúttal azonban nemcsak kihívásból, hanem segítő szándékkal is szeretné majd lefutni. Valóban így van, hisz magam is csatlakoztam az Élménykülönítményhez, amelynek tagjai a több mint 42 km-es vállalásukkal, illetve az ahhoz szükséges több hetes felkészüléssel a Bátor Tábor Alapítványnak segítenek

Read more

24
aug

Kupagyőztes lett a PöSöC

Megnyerte a soft szakágban kiírt Magyar Kupát a Pestújhelyi SC dartscsapata. Az Érden megrendezett egy napos versenyen a Borbély Richárd, Szabados Attila, Bagi János, Molnár László és Váradi György alkotta együttes a győzelem mellett komoly skalpokat is gyűjtött. Az érdi versenyen a csoportjából simán jutott a negyeddöntőbe a PöSöC, ahol előbb a kerületi vetélytársat, az Újpalotai Kavicsost, majd a tavalyi

Read more