Sport

25
aug

Újra ég az olimpiai láng

Magyar idő szerint augusztus 24-én koradélután ismét fellobbant az olimpiai láng Tokióban. Ezúttal a XVI. Paralimpiai Játékok kezdetét jelezve. Az eseményre 37 magyar sportoló kvalifikálta magát, akik tíz sportágban küzdenek majd meg a helyezésekért. Idén is paraúszásban, paraasztaliteniszben és kerekesszékes vívásban vannak a legnagyobb esélyeink, de egy-egy paraatléta és parasportlövő is képes lehet a bravúrra. 

30
júl

Világraszóló Bajnokaink

Néhány nappal a tokiói olimpia rajtja előtt egyedi, magyar olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Millenárison. A Világraszóló Bajnokaink című rendezvény a Millenáris Üvegcsarnokában október 10-ig várja a látogatókat.

A tárlat több mint 300 ikonikus tárgyat mutat be – többek között a tragikus hirtelenséggel, fiatalon elhunyt, kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György hajóját is –, illetve 71 aranyérmet, zászlókat, diplomákat, a győzelmekhez kapcsolódó személyes tárgyakat, sporteszközöket, amelyek egyszerre egy térben még soha nem voltak láthatók.

26
jan

Újra futócipőben

Sági Ferenc, a REAC Sportiskola SE elnöke elkezdte a futóedzéseket. Ez egy sportvezetőtől nem is lenne meglepő, azonban az egykori atlétából lett elnök 2014-ben már egyszer szögre akasztotta a futócipőjét.
– 2004-ben az athéni olimpiát követően felhagytam az aktív futással. Akkor ugyanis én futottam meg egyedül maratoni távon az olimpiai kiküldetési szintet, ám mégsem engem vittek az olimpiára. Miután meghallottam, hogy az egyetlen magyar versenyző feladta a távot Athénban, azonnal abbahagytam a sportpályafutásomat – mesélte a XV. kerületi klubelnök.

2
jan

Az olimpia versenyhelyszínei készen állnak

Thomas Bach megítélése szerint Peking felkészülten várja a 2022-es téli olimpiát.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a szervezet honlapján közzétett újévi üzenetében úgy fogalmazott: „Látjuk kínai partnereink és barátaink elkötelezettségét és elszántságát, már minden olimpiai helyszín készen áll a világ legjobb sportolóinak fogadására”– írja az MTI.
Bach hasonlóképpen dicsérte a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpia házigazdáit.
“Csak köszönet illeti japán barátainkat óriási elkötelezettségükért és elszántságukért” – jelentette ki a NOB elnöke, aki megismételte korábbi minősítését, amely szerint Tokió továbbra is a történelem legjobban felkészült olimpiai városa.
A tokiói ötkarikás játékokat 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik. A pekingi téli olimpia időpontja: 2022. február 4-20.

7
nov

Halványuló Femina, erősödő sportiskola

A női labdarúgás majdnem megszűnt, ám szerencsére már újraindult a XV. kerületben. Abban a városrészben, amely a Femina révén több mint negyven éve a hazai női focinak is a bölcsője volt.
– A múlt ránk is hatással kell legyen – mondta Kolder-Nagy Dániel, a REAC Sportiskola SE – Femina női szakágának edzője. – Mert igaz, hogy alulról kell építkeznünk, de a célunk továbbra is az, hogy életben tartsuk, s hogy fel­emel­jük a női labdarúgást a kerületben.
A korábban kizárólag fiúfocira épülő XV. kerületi sportiskola két éve nyújtott mentőövet a szakadék szélére került Feminának. Azzal, hogy bevették a lányok képzését is a repertoárjukba, egyben a magyar női labdarúgás alapító klubját is megmentették a teljes megsemmisüléstől. Ám az első közös év bebizonyította, a régi formákhoz ragaszkodva már nem életképes ez az együttműködés.
– Az elmúlt szezon végén megszűnt a felnőtt női labdarúgás (a REAC SISE–Femina felnőttcsapata tavaly az NB II.-ben szerepelt), a korábbi edzők, Bauer Sándorné és Szabó Ilona a válogatottnál dolgoznak, a korosztályos csapatokból pedig többen befejezték vagy más egyesületbe igazoltak – fűzte hozzá.