Kultúra

7
dec

Látogatóban a ház-vezetőnél

Szeptember elejétől Jánkfalvi-Suri Andrea személyében új vezetője van a Kozák téri Közösségi Háznak. Az új telephelyvezető azt a Bezerédi Erikát váltja, akit tavaly szeptemberben a Csokonai Kulturális Központ élére neveztek ki.

7
dec

Adakozó pestújhelyi alapító

Dr. Bezsilla Nándor ezer szállal kötődik Pestújhelyhez, nélküle ki tudja, létre jött volna-e ez a település.

29
nov

Ródligyár Rákospalotán

Attól, hogy már egy tégla sem marad egy épületből, még több generáció emlékezhet rá. Ez derült ki a rákospalotai Sportszer­áru­gyárral kapcsolatban az egyik legnagyobb közösségi oldal Rákospalota-Anno Képei nevű csoportban is.

29
nov

Megáll az ész

Vannak dolgok, amelyek előtt az ember lánya értetlenül áll. Ilyen például az adventi vásár. A sétálóutcánkban évről évre kis faházakat húznak fel, amikben már november közepétől egészen az év végéig, de legalábbis karácsonyig kínálják portékáikat. A kezdés időpontján már meg sem lepődünk, hiszen ez még későinek is számít ahhoz képest, hogy a nagyáruházakban már októbertől elérhető a teljes karácsonyi kínálat. Na de ezek az „üzletek”! Évről évre ugyanazok az árusok jönnek. Akik ugyanazokat a bóvlikat kínálják. Nem kevés pénzért.

24
nov

Téli álom

Tisztázzuk már az elején: igazán nem panaszkodhattunk. Sem az elmúlt hetek időjárására, oké, volt némi hűvös, meg eső, sőt, még villámlás is, de alapvetően szép, napsütéses, meleg őszünk volt.