Kultúra

15
ápr

Tánc és mulatság

Régi terve teljesült a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttesnek azzal, hogy április 4-én elindította felnőtt táncházát, amelyet a Fölszállott a páva zenekara, a Szalonna és Bandája közreműködésével tartottak a Csokonai Művelődési Központban.

15
ápr

A vers összetartó ereje

A pestújhelyi József Attila utcai óvoda előtt április 11-én versszeretők gyűltek össze, hogy megemlékezzenek a költészet napjának 50. évfordulójáról.

11
ápr

Mi lenne ha…

Geoff Moore-nak és David Posamentier­nek, az amerikai író-rendező párosnak, meglepően neves színészgárdát sikerült megnyernie a Működik a kémia című első filmjéhez, és ezzel bebizonyították, hogy a jó szereplőgárda szükséges, de semmiképp sem elégséges feltétel egy sikeres filmhez.

10
ápr

Szülinapi cicák a konyhában

A magyar irodalomban mindig is kiemelt szerepe volt a gyermekeknek szóló műveknek.

10
ápr

Húsvéti készülődés

Egyre nagyobb hagyománya van, hogy a húsvétra ne csak tojásfestéssel készülődjenek a háziasszonyok, hanem lakásukat is feldíszítsék az ünnepre. Ehhez nyújthatnak segítséget a művelődési házak ilyen témájú programjai.