Környezetvédelem

6
nov

Röptében ismertette a madarakat

A Pestújhelyi Pátria Egyesület idén is megtartotta hagyományos madárnapját, csak ezúttal nem a Pestújhelyi téren, hanem a városrész túlsó felén, az Őrjáró téren.
A helyszínen csak azért változtattunk, mert a Pestújhelyi téren már mindent elértünk, ott már vannak odúi és etetői is a madaraknak – mondta Lovas Éva, az egyesület „legmadarasabb” tagja –, ezért úgy gondoltuk, hogy mostantól a figyelmünket az Őrjáró tér madárvilágára fordítjuk. Korábban egyszer már jártunk ott, egy odút és két-három etetőt is kihelyeztünk, de ez utóbbiakat ismeretlenek ellopták. Most megpróbáljuk pótolni őket.

3
szept

Nem szemetes, zöldhulladékgyűjtő!

Ingyenes, a háztartásban keletkező zöldhulladék összegyűjtését és hasznosítását segítő szolgáltatást vezetett be tavaly a Répszolg Kft., melynek keretében a kerület 16 pontján zöldhulladékgyűjtő kalodát helyezett el. Sajnos azonban vannak, akik nemcsak zöldet, hanem egyéb szemetet is visznek a gyűjtőkbe, pedig ez tilos. A társaság ezért ezúton is felhívja a figyelmet, hogy csak és kizárólag zöldhulladék helyezhető el a kalodákba.

27
aug

Teremtsünk tisztább jövőt a gyermekeinknek!

Levegőminőség tekintetében sajnos nem állunk jól az európai városokkal összevetve, sőt, a 2018-as Legtisztább fővárosok versenyében a helyi lakosok értékelése alapján Budapest Európa fővárosai között hátulról a hetedik lett, azaz 20 másik főváros előttünk végzett. Szóval bőven akad tennivalónk, hogy jobb legyen a közérzetünk és tisztább a környezetünk Budapesten. A 2021-es környezetvédelmi szemléletformáló kampány szerencsére ad némi reményt a pozitív változásra. Az akció néhány kiemelt eleméről beszélgettünk Benedekné Bagyinszki Mártával, a XV. kerület Városgazdálkodási Főosztály vezetőjével.