Helyi hírek

25
szept

Idén is fesztiváloztak a kerületi fiatalok

Idén már hatodik alkalommal szervezett Ifjúsági Fesztivált a kerületi felnőtt önkormányzat. A VI. Ifi Feszt idén is a megszokott időben, szeptember harmadik csütörtökjén és a hagyományos helyszíneken, a Nemzedékek Parkjában és a Kikötő – Ifjúsági Szigeten volt. De nemcsak a helyszín és az időpont volt változatlan, hanem az is, hogy szervezésbe és a lebonyolításba idén is bekapcsolódott a XV. Kerületi

Read more

18
szept

Ünnepelt a Kerület

Nagyszabású rendezvénnyel ünnepelte Budapest 150. évfordulóját, és Rákospalota várossá nyilvánításának 100. évfordulóját szeptember 16-án a Karácsony Benő parkban a Tizenötödik kerület. Már délelőtt 10 órától változatos programokkal nyitott a nap, ahol kicsik és nagyok egyaránt találtak elfoglaltságot, és korán megtelt a tér az ünneplő kerületiekkel. A gyerekek szaladgáltak az óriási buborékok után, beállhattak tűzoltónak vagy szereplővé válhattak az Aranyszamár Bábszínház

Read more

14
szept

Beszélgetős délután Rákospalotán

Ha nem ismered a településed történetét, akkor nem tudod tisztelni a jelenét – kezdte Rákospalota történetét bemutató, szeretettel teli előadását Hajdu László, a kerület korábbi parlamenti képviselője, volt polgármestere. Farkas Edit, a hagyományt teremteni kívánó beszélgetős délután házigazdája már az elején tisztázta: ez politikamentes összejövetel. Múltból jelenbe – hirdette a meghívó. Szerda este, hagyományt teremtve, elkezdődött az a sorozat, amelynek

Read more

13
szept

Szombaton jön a TiZEN5 napja!

Ünnepeljék velünk a 150 éves Budapestet és a Tizenötödik kerület napját szeptember 16-án! Délelőtt 10 órától várunk mindenkit a Karácsony Benő parkban, izgalmas kísérőprogramokkal, délutántól pedig koncertekkel a nagyszínpadon! Fellépők: 15:00 – Hősök és vendégeik 17:30 – Anna and the Barbies 20:30 – Irie Maffia Kísérőprogramok 10:00 órától: – Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes műsora – Aranyszamár Bábszínház: Nagyotmondó nagyot lépő /Háry

Read more

10
szept

Ismét nemzetiségi fesztivál volt a kerületben

Szeptember 9-én nemzetiségektől volt hangos a Bányász park. A kerületi nemzetiségi önkormányzatok ugyanis szerették volna feleleveníteni azt a régi hagyományt, hogy egy szabadtéri rendezvény keretében mutatkozzanak be egymásnak és az érdeklődőknek. Palotai Dóra nemzetiségi referens elmondta, ezt az igényt az önkormányzat is támogatta, és az egyik nemzetiségi testvérváros, a horvát Donji Kraljevec is elfogadta a szervezők meghívását. Régóta együtt, egymás

Read more