egyéb

14
júl

Még tart a műszaki mentés 

Rákospalota-Újpestnél még tart a műszaki mentés a tegnapi baleset után, így a váci, a veresegyházi és a ceglédi vonalon még korlátozásokkal közlekednek a vonatok, továbbra is késésekre kell számítani – hívta fel a figyelmet a Mávinform.

Július 13-án kisiklott és oldalára borult egy tehervonat kocsija Rákospalota-Újpest állomáson, a műszaki mentés és helyreállítás idejére az érintett szakaszon mindkét vágányt lezárták.

13
júl

Felújítás miatt egyirányúsítják a Bogáncs utcát szerdától

A Régi Fóti út és az Esthajnal utca közötti szakaszt.

13
júl

Alkotás világnyelven

Balog Tamás képeiből nyílt online kiállítás a közelmúltban a Csokonai Művelődési Házban. A tárlat a XV. Kerületi Szlovák Önkormányzat támogatásával valósult meg. A kiállítás után Nagy Edit beszélgetett a művésszel, amelyből többek között az is kiderül, hogyan sikerül nemzetközi közönség előtt is bemutatkoznia a fiatal tehetségnek, illetve mit jelent számára az önkifejezés és az alkotás öröme.

12
júl

Munkagépek a Blaha Lujza téren

Megkezdődött a budapesti Blaha Lujza tér átépítése, komolyabb forgalomkorlátozásra kell számítani a csomópontban.
Karácsony Gergely főpolgármester  július 12-én sajtótájékoztatón mondta el a helyszínen, hogy régóta várt munka kezdődött meg, hiszen a Blaha Lujza tér Budapest egyik legforgalmasabb közterülete, mégis a főváros „szégyene” volt az elmúlt évtizedekben.
A várhatóan 2022 végén befejeződő átépítés célja, hogy a Blaha Lujza tér Budapest büszkesége lehessen. A közterületen növelik a zöldfelületet és akadálymentesítik a közlekedést is.

10
júl

Rózsa György balesete Rákospalotán

A Rákospalotai Köztemető kapujának közvetlen közelében esett össze Rózsa György, az ismert televíziós, akinek a sírkert biztonsági őrei próbáltak meg segíteni, ám, miután látták, hogy nagy a baj, mentőt hívtak hozzá.