egyéb

22
máj

Tervet készített az önkormányzat a tisztább kerületért

Intézkedési tervet dolgozott ki a közterületek rendjének megóvására az önkormányzat. Erről tartott sajtótájékoztatót a kerület vezetése május 21-én, amin az is elhangzott, hogy szigorúbban lépnek fel a szemetelőkkel szemben.

21
máj

Egy hónapon belül elindulhat a mobiljegy kísérleti programja

Egy hónapon belül elindulhat Budapesten a közösségi közlekedés mobiljegy kísérleti programja a főváros és a kormány megállapodása értelmében – mondta Juhász Edit államtitkár a Mobilfizetési szimpóziumon – írja az MTI. 

20
máj

Várják a gyerekeket az újpesti tűzoltóságon

Gyereknap alkalmából május 25-én megnyítják a tűzoltóságok szertárkapui 10 és dálután 4 óra között a főváros valamennyi hivatásos tűzoltólaktanyájában. A IV.-XV. kerületi tűzoltóság is várja az érdeklődőket – írják a katasztrófavédők. 

17
máj

2,7-es erősségű földrengés volt Pest megyében

A Richter-skála szerinti 2,7-es erősségű földrengés volt a Pest megyei Nagykovácsiban péntek, május 17-én délelőtt – közölte a Magyar Tudományos Akadémia szeizmológusa az MTI-vel.

17
máj

Lezárják a Teréz körutat a Nyugati tér környékén

Lezárják a Teréz körutat a Podmaniczky utca és a Bajcsy-Zsilinszky út között vasárnap, május 19-én, így sem kerékpárral, sem járművel, sem gyalogosan nem lehet majd használni a nagykörút ezen szakaszát – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A 4-6-os villamos nem áll meg a Nyugati pályaudvarnál.