egyéb

19
márc

Koronavírus: megváltozott az élet a XV. kerületben

Magyarországon is veszélyhelyzetet rendelt el a kormány a koronavírus-világjárvány miatt. Óvintézkedésképpen lezárták a határokat, betiltották a nagy tömegrendezvényeket, bezártak az egyetemek, a budapesti gyógyfürdők, valamint az állatkert is. Kerületünkben nincsenek nyitva a bölcsődék és az óvodák, az iskolákban pedig elkezdődött a digitális oktatás.

19
márc

Elérte kerületünket is a járvány

Pozitív lett egy gyerek koronavírus-tesztje a XV. kerületben – közölte dr. Király Balázs gyermekorvos a Facebook-oldalán.

Az orvos bejegyzésében tájékoztatta a betegeit, hogy a Zsókavár utcai gyermekrendelő alsó szintjét lezárta az ÁNTSZ, mert fertőtlenítik az épületet. Dr. Király Balázs úgy fogalmazott: erre „azért van szükség, mert  a rendelőben egy olyan gyermek vizsgálata történt, akinél igazolódott a koronavírus fertőzöttség – írta.

19
márc

Zavartalan az élelmiszerellátás

Az élelmiszerellátás Magyarországon biztonságos, zavartalan, és megfelelő mennyiségű élelmiszer áll rendelkezésre – mondta Nagy István agrárminiszter.  Az agrárminiszter az M1 aktuális csatornán  hangsúlyozta: semmi szükség nincs az élelmiszerek felhalmozására. A magyar mezőgazdaság 25 millió ember ellátására képes. A múlt szombaton háromszor annyit vásároltak az emberek, mint karácsonykor szoktak, ennek ellenére az ellátás zökkenőmentes volt. Ezt a hirtelen jött nagy nyomást is

Read more

18
márc

Épül az új vasúti megálló Újpalotán

Épül a vasúti megállóhely Újpalotán, a 7-es buszcsalád Molnár Viktor utcai megállóhelye közelében.

18
márc

Közlekedés tanszüneti menetrend szerint

A tanítási szünetben érvényes menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok március 19-től, mivel a koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként ideiglenesen nem látogathatják az iskolákat a tanulók. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV közös közleménye szerint a budapesti utasforgalom mintegy 35 százalékát a diákok adják, ezért az oktatási intézmények bezárásával már eleve ennyivel kevesebben utaztak a járműveken. Az egyre

Read more