egyéb

22
ápr

Szabadalomra vár az első magyar koronavírus-specifikus lélegeztetőgép

Megkezdődött az első magyar, hordozható koronavírus-specifikus lélegeztetőgép szabadalmi eljárása – erősítette meg a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Székely Imre mérnök, ötletgazda.  Elmondta, tíz nap alatt fejlesztették ki a működő prototípust, és újabb húsz nap alatt a gép műszaki hátterét –  például a szervízelhetőségét –  is kialakították. Beadták a klinikai tesztek engedélyezésére és a szabadalomra vonatkozó kérelmeket, és az ötletgazda szerint elképzelhető, hogy rövid időn belül elkezdhetik a sorozatgyártást.  A Femtonics Kft. a Semmelweis Egyetem segítségével fejlesztette ki a gépet, amely a koronavírus miatt súlyos állapotba került betegeken is segíthet.  A szerkezetet könnyen és nagy mennyiségben lehet gyártani, kevés alkatrészből áll, kicsi, kompakt és egyszerűen kezelhető. Rendelkezik egy összetett szűrővel is, amely a kilélegzett levegő vírustartalmát semlegesíti, így az egészségügyi személyzetet is védi.

22
ápr

Pozitív teszt – azonnali intézkedések

Pozitív lett egy, a XV. kerületi ügyeletet biztosító Újpalotai Összevont Óvoda Hartyán Tagóvodába járó gyermek szülőjének koronavírustesztje, ezért az intézmény április 22-től átmenetileg bezár két hétre, közölte a XV. kerületi önkormányzat. Helyette a Páskom Tagóvodát jelölték ki ügyeletesnek.

22
ápr

Földünk védelmében

Ötven évvel ezelőtt, 1970. április 22-én Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató mozgalmat indított a Föld védelmében. Ez az esemény az Egyesült Államokban – és az ország határain túl is – fontos változásokat hozott: az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre.

21
ápr

Hétvégétől kapható a friss magyar szamóca

Már kapható hétvégétől a friss magyar szamóca a piacokon, a zöldségeseknél és az áruházakban, a hazai termés várhatóan június közepéig-végéig kitart majd. A piacokon jelenleg elsősorban kilózott lédig kiszerelés fogy, az áruházakban továbbra is 250-500 grammos zárt csomagolású termékek kaphatók, de igény mutatkozik a családi csomagokra, azaz a 2 kilogrammos kiszerelésekre is, ez utóbbit vélhetően a járvány okozta keresletváltozás indokolta.

21
ápr

Hivatalnoknak álcázó csalók

Időseket becsapó és magukat hivatalnoknak álcázó csalók tevékenykednek a veszélyhelyzetben – hívta fel a figyelmet a Budapesti Rendőr-főkapitányság betörési alosztályának vezetője.  Nagy-Kovács Dávid online sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy önmagukat hivatalnokoknak, önkormányzati dolgozóknak kiadó elkövetők tévesztenek meg nyugdíjasokat a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején. Kiemelte: takarítást ajánlanak vagy azt állítják, hogy felmérik az egyéni védőeszközöket, így próbálnak bejutni lakásokba.  Nagy-Kovács Dávid nyomatékosította: az önkormányzatok nem a leírt módon látják el a feladataikat, és az idős embereket becsapó csalók felderítésére külön nyomozási csoport működik.