egyéb

5
okt

Modernizálják a Pestújhelyi Közösségi Ház fűtését

A Pestújhelyi Közösségi Ház (PeKH) csaknem 100 éves épületének fűtéskorszerűsítése kezdődött el augusztus elején. A hideg őszi napok beköszönte előtt befejezik a munkálatokat, így a művelődési házba érkező közönséget már jó meleg fogadhatja majd.
A Pestújhelyi Közösségi Ház épülete még 1926-ban a Római Katolikus Egyház Fiú- és Leány Polgári Iskolájának épült, így fűtési hálózata mára jócskán elavult.
A fűtéskorszerűsítés első lépéseként a kazánházi hőtermelő és hidraulikai elemek cseréje 2019-ben megtörtént. A PeKH helyiségeinek fűtési alapvezetékei részben padlócsatornában alulról, részben a helyiségek mennyezetén végigvezetve, felső elosztással csatlakoznak a radiátorokhoz. A hálózatfelújítás kivitelezési munkálatainak végén jár a GMK.

3
okt

Gyűjtőpontos lomtalanítás

Idén a koronavírus-járvány miatt gyűjtőpontos lomtalanítás lesz kerületünkben október 13–21-e között. Az egészségügyi helyzetre tekintettel előzetes időpont-regisztrációhoz és mennyiségi korláthoz kötött – közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit (FKF) Zrt.
A három hónapos rendkívüli jár­vány­ügyi helyzet miatt Budapesten 61 nap, azaz 61 körzet lomtalanítását halasztották el, ami az összes éves lomtalanítási nap mintegy harmada. Az év során rendelkezésre álló, a szolgáltatás teljesítésére használható napok száma ugyanis függ az időjárás adottságaitól, az év végi ünnepek időszaki korlátozó tényezőitől és a munkavégzésre vonatkozó jogszabályi korlátoktól. Az elhalasztott napokat ezért a szoros éves lomtalanítási programba idén már nem lehet változtatás nélkül beilleszteni.
A FKF Zrt. jelezte, hogy az elhalasztott kerületi lomtalanítást az önkormányzat kérésére soron kívül, az elsők között fogják a 2021. év elején a megszokott módon elvégezni.

2
okt

Teremre várva

Alighogy megkezdődött a tanév, máris bezárultak az iskolák. Legalábbis a sportegyesületek előtt. Pedig ebben a pandémiás világban rendkívül fontos lenne, hogy a gyerekek edzettek (és a betegségekre immunisabbak) legyenek!
Egy pedagógus ismerősöm mondta, hogy a márciusi leállás után szeptember 1-jén jelentős súlyfelesleggel kapta vissza a diákjait. Érthetetlen a döntés, hogy a tornatermeket miért nyilvánították veszélyesnek és miért zárták be. Alábbi riportunkban körbejártuk azokat a kerületi klubokat, amelyek az utánpótlás-neveléshez iskolai tornatermeket igényelnek.

1
okt

Nemzetiségek újratervezve

A koronavírus-járvány mindenkinek gondot okozott. Vannak, akiknek a teljes mozgásterét korlátozta az egészségügyi helyzet. Ilyenek például a nemzetiségi önkormányzatok, mely szervezeteknek mindig is lételeme és identitáserősítő eszköze volt a programok szervezése, amelyről az év jelentős részében lemondani kényszerültek. Náluk is nehezebb helyzetben van Palotai Dóra, a polgármesteri hivatal nemzetiségi referense, aki január 16-án kezdte meg munkáját, ám éppen csak a nemzetiségekkel való ismerkedésig jutott, amikor elrendelték Magyarországon a vészhelyzetet.

30
szept

Társasházi színházi élmény

A közelmúltban rendhagyó eseménynek volt a helyszíne az egyik rákospalotai ház udvara. A Szent Korona útja 11.-es számú házban ugyanis szeptember 18-án színházi előadást rendeztek.
– A Gang Színház társulata hirdetett pályázatot, amelyre jelentkeztünk – tudtuk meg Juhász Attilától, a társasház közös képviselőjétől.
A 2014-ben alakult Gang Színház olyan rendhagyó színházi formáció, ahol nem a nézők mennek színházba, hanem a társulat költözik – egy előadás erejéig – a nézők otthonába, jobban mondva az udvarába. A Gang Színház missziója, hogy azok a lakosok is részesüljenek kulturális élményben, akiknek erre nem vagy kevés lehetősége lenne. Azt persze kevesen gondolták, hogy a világot egy koronavírus-járvány sújtja majd, amely minden más mellett a művészéletet is ellehetetleníti. A színházakat hónapokra bezárták, és amikor újranyitottak, akkor is csak fél házakkal üzemelhettek.