Jótékony zene

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A MÁV-telepi Jézus Szíve Templom felújítási munkálatainak támogatására jótékonysági koncertet szerveznek április 12-én, szombaton délután 3 és 5 óra között a Csokonai Művelődési Központban (Eötvös u. 64-66.).

Dr. Gergó Lajos világi elnök elmondta: a templom kis tornya régóta beázik, a szentélyfal freskója is megrongálódott, így halaszthatatlanná vált a rekonstrukciója. A kivitelezési munkálatokat idén az önkormányzat 10 millió, míg az egyházmegye 8 millió forinttal támogatja. A helyreállítási feladatok azonban ennél többe kerülnek, így a hiányzó összeg megszerzésére a plébánia több gyűjtési akciót indított. Ennek eredményeképpen már több mint félmillió forintot gyűjtöttek össze. A MÁV Telep Baráti Köre Közhasznú Egyesület elnöke, Arlett Annamária is segít, az egyházközösséggel közösen koncertszervezésbe fogott.

Szikora Róbert és a By The Way zenekar/Fotó: R-Go

Szikora Róbert és a By The Way zenekar/Fotó: R-Go

– A jótékonysági zenei rendezvény mellé állt Szikora Róbert előadóművész. A koncerten fellép a By The Way együttes is, valamint a Lumen Christi Gospel Kórus – tájékoztatott a világi vezető.

Jegyek már kaphatóak 2000 forintért a művelődési központban, valamint a plébánián. Az érdeklődők, korlátozott számban, vehetnek kiemelt támogatói jegyeket is 10000 forintért. A kiemelt támogatóknak több meglepetéssel szolgálnak. Amellett, hogy ajándékot kapnak, és foglalt helyük lesz a nézőtéren, a koncert előtti fogadáson is részt vehetnek. A koncert után a jelenlévőknek lehetőségük lesz a művészekkel beszélgetni, fényképezkedni.

Comments are closed.