Itt a vörös riasztás a kánikula miatt

Átlagos olvasási idő: 2 perc

A kormány reggel 8-kor életbe léptette a hőség miatti vörös kódot. A XV. kerület több pontján is vizet osztanak a Palota-15 Nonprofit Kft. munkatársai.

A most elrendelt riasztási fokozat azt jelenti többek között, hogy valamennyi szociális intézménynek biztosítania kell a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását. A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára közölte: az intézkedés hétfőn 8 órakor lépett érvénybe és előreláthatólag e hét csütörtök 20 óráig tart. A speciális eljárásrendet azért vezették be, mert az országos tisztifőorvos hőségriadót rendelt el. Az elkövetkező napokban ugyanis 27 fok fölé emelkedik a napi átlaghőmérséklet. Az államtitkár elmondta: a „vörös kód” a szociális intézményekre vonatkozó intézkedéseken túl figyelmeztetést jelent a teljes szociális ellátórendszernek, a nappali ellátóknak és a szociális munkát végzőknek, valamint figyelemfelhívás a társadalomnak.
Fülöp Attila azt kérte, ha bárki a hőség miatt bajba jutott embert lát a környezetében, értesítse az országos diszpécserszolgálatot, amelynek elérhetősége megtalálható a kormány.hu weboldalon, illetve a közösségi média kormányzati oldalain.

Ezekre érdemes figyelni

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) erről szóló közleményében nyomatékosan kérte, hogy a nagy melegben mindenki ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre, kerülje a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők és a zsíros ételek fogyasztását. Senki ne tartózkodjon 11 és 15 óra között a tűző napon óvintézkedések nélkül; védje bőrét a leégés ellen megfelelő öltözködéssel, szellőző ruházattal és napvédő készítményekkel. Különösen figyeljenek erre a szabadtéren dolgozók és a szabadtéri rendezvények résztvevői – hangsúlyozták. Kérték továbbá, hogy a járművezetők fokozottan figyeljenek, vezessenek óvatosan, mert a nagy meleg könnyen dekoncentráltságot okoz. A vízparton tartózkodók se napozzanak 11-15 óra között, és felhevült testtel ne ugorjanak a vízbe.

Figyelmeztettek arra is, hogy sose hagyjon senki gyermeket, állatot a tűző napon parkoló autóban, mert ilyen időben akár 70 Celsius-fok fölé is emelkedhet a jármű belső hőmérséklete. Ha napon álló autóban hagyott gyermeket vagy háziállatot látnak, hívják a 112-es segélyhívószámot! Az országos tisztifőorvos és az Országos Meteorológia Szolgálat hőség miatti figyelmeztetésének különböző kritériumai vannak. Ahogy az országos tisztifőorvos, úgy a meteorológiai szolgálat is három fokozatot rendelhet el, de utóbbi az egyes megyékre adja ki figyelmeztetését.

A mostani hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat Vas, Zala, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyére elsőfokú, az ország többi területére másodfokú figyelmeztetést adott ki hétfőre. Az előrejelzés szerint hétfőn a minimumok általában 15 és 21 fok között alakulnak, de a hidegre érzékeny részeken 11-14 fokot is mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között valószínű. A hét további részében fokozódik a hőség, néhol 40 fok közeli csúcsértékek is lehetnek.

Vízosztás a kerületben

A Palota-15 Nonprofit Kft. munkatársai a következő napokban folyamatosan oszt vizet a kerület több pontján.

Délelőtt 10 és délután 16 óra között az SZTK, A vásárcsarnok, valamint a Csobogós utcai Coop közelében osztanak hűsítő vizet. A megjelölt időszakban folyamatos lesz a vízutánpótlás a kijelölt pontokon.

Comments are closed.