Irma

Közeleg a Húsvét, ilyenkor mindig előkerül a Huli Irma főszereplésével készült felvételünk a pestújhelyi tojásfestésről. Malmos Józsefné szakszerű mozdulatokkal és tanácsokkal kísérve magyarázza a „Klebiben” (Klebelsberg Idősek Otthona), hogy is kell ezt rendesen megcsinálni. Mutatjuk.

Irmával három éve ismerkedtünk össze. Üdítő jelenség volt, áradt belőle a veleszületett kedvesség. Örömmel mesélte, hogy milyen nagy élet volt Pestújhelyen fiatalasszony-korában. A műkedvelő előadásokra emlékezett a legszívesebben. A férje (aki két éve hunyt el) komikus-táncos számokat adott elő, és zenélni is tudott. Garantált volt errefelé a tánc. A nagyobb táncmulatságokat egy időben a Hajdú-féle vendéglőben rendezték meg.

E műintézményt benyelte a múló idő, a helyén van ma az Őrjárat utcai Bújócska óvoda. Az Oprics-vendéglő mellett ez volt a kezdetben Széchenyi-telepnek nevezett Pestújhelyen a legnépszerűbb mulatóhely. A tulaj, Hajdú Márton nem egyszerű kis kifőzdét vagy talponállót akart működtetni, nagyszabású tervei voltak, mulattató és szórakoztató „kombinátban” gondolkodott. A Strandvendéglő (mert ez volt az eredeti neve) a húszas évektől kezdődően alapozta meg a népszerűségét. Saját zenekart fizetett, nagy kertje volt kuglipályával, bálteremmel, különszobákkal (!), kiadó apartmanokkal, télen pedig jégpályával. (in: Mojzes Ildikó: Rákospalota és Pestújhely kulturális élete, szórakozási lehetőségei a 20. század első felében).

Amúgy pedig eléggé nagy volt a verseny, hiszen 1930-ban a korabeli Rákospalotán éppen százhatvan (!) vendéglátóipari egység szolgálta a mulatni vágyó lakosság igényeit. A nagy változások az 1950-es nagybudapesti kerületté válással kezdődtek, Hajdú vállalkozásainak is keresztbe tett az új világ a hatvanas évek végére. (Mindez Irmának arról az elejtett félmondatáról jutott eszünkbe, hogy a férjével sokat jártak táncolni.)

Gyuláról került Pestre

– Hatvannégyben költöztem Pestújhelyre – felelte érdeklődésünkre kedvenc tojásfestőnk, a ma 78 éves asszony, aki aktív idejében szociális ápolónő volt, igaz, a Klebi nyugdíjasklubjának mindennapjaiba már 1974-ben bekapcsolódott. Irma gyulai leány különben, a Körösök mentén nevelkedett, onnan telepedett át egykor a barátságos Pestújhelyre. Most, hogy ő is önkéntes (és a családja által szigorúan ellenőrzött) „karanténban” készül a Húsvétra, megkérdeztük, volt-e már ilyen az életében. A száj- és körömfájást említette a gyerekkorából. Meg az ötvenes évek rettegett járványát, a gyermekbénulást. Melyre a Sabin-cseppek jelentettek végül megoldást. De olyanra, hogy ennyire ne lehessen kimenni az utcára valamilyen járvány miatt, nem emlékezett.

– Hogy telik egy napja? – tettük föl az obligát kérdést.
– Reggel a kutya ébreszt, mert éhes. Aztán a macska is elkezd élénkebb lenni, ő is éhes. Kezdem tehát a napot az állatokkal, megetetem őket. Utána szép nyugodtan megiszom egy finom kávét. Mennék aztán a dolgomra, boltba, postára, erre-arra, de a lányom és az unokám, akikkel együtt élek, nyilván nem engedik, azt mondják, mama, nem mész sehová. Nem vagyok tehát egyedül, noha egész nap dolgoznak. De mindenki jól el van szeparálva a többgenerációs házban. Napközben teszek-veszek, legtöbbször a kertben tüsténkedem, ma például a dáliahagymákat ültettem el. Gyönyörű a tavasz, jó az idő. A keresztlányom Újpalotán lakik emeletes házban, van egy öt- meg egy tízéves gyermeke. Szokta mesélni, hogy el se tudom képzelni, milyen nehéz őket megtartani. Mennének, ugye, játszani, de hát nem lehet. Mindenkinek az a dolga, hogy bírja ki, aztán majd azon leszünk, hogy újra visszataláljunk egymáshoz. Most az a fontos, hogy mindenki biztonságban legyen. Ezt üzenem azoknak, akik engem is hiányolnak. Türelemre van szükségünk.

Itt fejeztük be. Kellemes húsvéti ünnepet kívántunk Irmának, aki az édesanyja által varrott kékfestő ruhában lépett fel a Csomópont nyugdíjas retró divatbemutatóján. Akkor simán úgy búcsúztunk tőle, hogy mielőbb viszontlássuk. Most azt is hozzátettük: vigyázzon magára! (PP, Rab László, 2020. április 8.)