LEZÁRUL AZ ÖNERŐS JÁRDAFELÚJÍTÁSI PÁLYÁZAT

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

 

Ezúton tájékoztatjuk a kerületi lakosokat és szervezeteket, hogy az idei önerős járdafelújítási pályázatra szánt költségforrás kimerült, ezért az Önkormányzat a pályázati lehetőséget lezárja, így 2018. április 23. után beérkező pályázati adatlapok bizottsági elbírálására már nincs lehetőség.

Az idei költségvetésben a Képviselő-testület nettó 70 millió Ft összeget különített el a lakossági önerős járdafelújítási pályázat lebonyolításához.

A pályázat ideje alatt több mint 130 járdaszakasz (kb. 2 km hosszúságban) és több mint 90 db gépkocsi behajtó felújítására érkezett igény.

A pályázók létszáma, ill. felújítási igénye az előzetes számok alapján a költségvetési keretet már kimerítette, így a pályázatok befogadása ezt követően már nem lehetséges sem a Polgármesteri Hivatal szervezeti egységeinél (Ügyfélszolgálat, Városgazdálkodási Főosztály), sem a felhívásban közölt elektronikus csatornákon.

Amennyiben az év hátralévő részében a pályázat folytatására kerülne sort, azt a Polgármesteri Hivatal honlapján (www.bpxv.hu), valamint az Életképek c. lapban is közölni fogjuk.

Városgazdálkodási Főosztály

Comments are closed.