Keményen tartom a böjtöt. Nem kifejezetten vallási, sokkal inkább egészségügyi megfontolásból. Kicsit elszaladt velem a ló a fagyos télen, sok volt a kolbász és a rezsigázt némiképp pótló zsiradék a menüben, a tavasz közeledtével kijjebb és kijjebb kellett engedni a nadrágszíjat. Nem maradt más megoldás, a nyúllét tápjait kezdtem fogyasztani, valamit ugyanis a kilókkal tenni kell. Narancsos diétát tartok, kicsit sok ugyan benne a tojás, a tejföl, a saláta meg a paradicsom, de ki lehet bírni. A cél az, hogy amikor ráfordulok a sonka-kalács-torma-tojás menetre, legyen némi előnyöm a kilogrammokkal szemben.
A legklasszabb böjti kaját – mint annyi minden mást – a nagyanyám tudta készíteni. Kedvencem volt a tejbeleves. Igen egyszerű, a forrásban lévő tejben főzik ki a derelyeszerű, prézlivel töltött lappancsokat, magába a tejbe is szórni kell egy kis prézlit, igazi nagypénteki ebéd kerekedik ki belőle. A húsmentességet szigorúan tartottuk, azt a szabályt is fegyelmezetten követtük, hogy Jézus szenvedésének napján háromszor lehet ugyan enni, de csak egyszer szabad jóllakni. A tejbeleves betöltötte ezt a funkcióját.
A mi falusi vidékünkön, ahol fölnőttem, a nagycsütörtök amúgy is zöldebb volt a szokásosnál, ilyenkor a spenót, a sóska és a csalán (!) kedvelt, igaz, nem túl tápláló alapanyag volt.
Apropó kalács. Természetesen fonott kalácsról van szó, amit húsvétkor ráadásul Krisztus töviskoronájára emlékezve kör alakúra fontak. Ki gondolta volna, hogy a nép ennyire következetes tud lenni. De hát akkor a sonka mellé tálalt tormának is bizonyára van kultikus jelentősége. Naná! A torma a zsidó hagyomány szerint a széderestén fogyasztott keserűfüvek egyike, más elméletek szerint csípős-keserű íze Jézus szenvedésére emlékeztet. A sonkában ne keressük a vallási hagyományt, egyszerűen ez maradt meg legutoljára a disznóvágásból. Kellett pár hónap, hogy a füstölt ízzel elnyerje végső alakját, kellően kiszáradjon, s finom legyen. Egyes helyeken kiakasztották a gyümölcsfára, hogy jó legyen a termés. Nálunk otthon erre nem volt esély, mert mindig hamar elfogyott.
A tojással – mely érdekes módon központi szerepet játszik a diétámban is – egyszerű a helyzet, a termékenység, a tisztaság és az élet szimbóluma. Itt most csak annyi trükköt árulnék el – a fiatalkább olvasóknak –, hogy a tojást akkor lehet könnyen megpucolni, ha hagyjuk kihűlni. Minden más esetben bonyodalmakba ütközünk.
Hanem itt van még a nyúl (mert a bárányjelkép közismerten Jézusra és az általa meghozott áldozatra utal). Hogy kerül a nyúl, nem az asztalra, hanem a húsvéti hagyományba? Elárulom: tévedésből. A tapsifüles termékenységi szimbólumként a 16. században bukkant fel német nyelvterületen. Csakhogy ott eredetileg a Hasel (gyöngytyúk) figurált hosszú évszázadokon át kedvelt húsvéti állatként. A nyúl neve is hasonló: Hase. Az történt, hogy összetéveszt(h)ették. Ez ám a karrier!
Itt tartottam, amikor sokadszor ráharaptam a kétszersültre, és egykedvűen rágicsálni kezdtem a napi salátadagot. Még pár nap, és véget ér a szenvedés. (PP, Periszkóp Palotán – a kultúrhistóriai motívumok forrása a nobilicasa.hu oldala. A nyitókép és a tojásfestéses videó Pestújhelyen készült a Klebelsberg Idősek Otthonában, a foglalkozás vezetője Huli Irma volt – A szerk.)
Huli Irma a „Klebiben” tojásfestés közben
Comments are closed.
