How varjú van a vetésön?

Ohó, hát bűn lett a kiesben, tejjel-mézzel folyó hazánkocskánkban az, hogy ha valaki nem minimum Shakespeare nyelvén gagyogja az angolt. Most éppen ez a budapesti főpolgármesterrel a kormánymédia legfőbb gondja. Amire csak azt tudjuk mondani, amit Wayne Rooney böffenthetett egy-egy meccs után az Old Trafford-kocsmák (könyörgök: pubs!) valamelyikében – a kisgyerekek ne olvassanak tovább –: Fookin’ country, fookin’ people!

Szabad-e komolyan venni azt a vérgagyi politizálást, mely arra épül, hogy Karácsony Gergely bedzeg (sic!) nem tudta megcsinálni a doktoriját?

Válaszunk az, hogy nagyon esős a május, köszönjük szépen, ehhez mi már nem szívesen szólnánk hozzá. Amikor egy kormány a mi pénzünkből az általunk megválasztott embereket pécézi ki, s azokat a mi pénzünkön fenntartott újságokban ekézi, arra talán Rooney mellett Paul Gascoigne, az angol nyelv hasonlóképpen nemzetközi hírű tudora (ejtsd tjúdör) csak egy újabb fookin’-t tudna mondani. (‘Gazza’ angol futballzseni volt, csak éppen pecázni meg piálni is legalább annyira szeretett. Hogy olykor dülöngélve látogatta az edzéseket, arról számos beszámoló készült…)

Apropó angol. Egyszer, mikor Londonban jártam, találkoztam a The Sun bulvárlap jogi főnökével. Angolom szerény volt, kevert pestújhelyi és hevesi tájszólásban beszéltem, többnyire futballistákról (lásd fentebb) meg a King Crimsonról voltak beható ismereteim, már olyanok, amelyeket angolul is el tudtam mondani. Kedélyes válaszokat kaptam arra a kérdésemre, mi az oka annak, hogy nyilvánvaló hazugságokat megírnak az újságokban Lady Dianáról – nem sokkal a hercegnő tragikus halála előtt jártam ott, sárgán virágoztak a nárciszok a Kensington parkban. Cselesen vágták a füvet, a beültetett virághagymákat nem szedték ki, mert Londonban nincsenek télen mínuszok, egyszerűen levágták fűnyíróval az elszáradt növényeket.

– Az a helyzet – felelte emberem –, hogy előtte megvizsgáljuk, mekkora bírságra lehet számítani, ha valamiről kiderül, hogy nem igaz.

– És? – kaptam fel a fejem. – Ha sokat kell fizetni, nem közlik?

– Hát, az attól függ.

– Mitől?

– Azt is kiszámoljuk, hogy a bombahír vagy sztori mennyivel növeli az adott napon a példányszámot. És ha meg tudja termelni a várható bírság összegét, akkor simán közöljük. Van is erre egy külön kasszánk. A lap a piacról él, barátom.

Erre gondoltam, amikor a Karácsonnyal kapcsolatos hülye híreket számba vettem. A baj csak az, hogy nálunk nincs piaci verseny, a lapok azt írnak a főpolgármesterről, amit akarnak. Ha valaki beperli őket, maximum egy helyreigazítás a vége, kesmáék röhögnek az egészen. Nincs jog és nincs szankció. Mindennapos, hogy elvesztenek egy-egy pert. Nincs az, hogy az orgánum létét fenyegetné a büntetés. Folytatják tovább. Arra lehet számítani, hogy a választások közeledtével Karácsony egész életét feldolgozzák, a bölcsődében kezdik, s mennek majd tovább az iskolai évekre, a középiskolába, előveszik a csajokat, akiknek tinédzserként csapta a szelet, belenéznek a rokonok, barátok, ismerősök fényképalbumaiba, s közlik az újabb és újabb nagy leleplezést (A Corvinus, azelőtt Marx Károly Közg. Egyetem rektora már belecsapott a lecsóba, ‘lenyilatkozta’, hogy a nyurga Gergő-gyerek nem tudta megcsinálni a doktoriját. Hogy mivel tudnak rávenni egy tanárt arra, hogy vájkáljon egykori tanítványa előéléetében, ne tőlem tessék kérdezni). A közönség pedig nem győzi kapkodni a fejét. Manci néni – aki a Fidesz első számú szavazójának számít, voltaképp neki írják a hazug történeteket, hogy el ne bizonytalanodjon – bekapja a csalit, s el is hiszi a sok marhaságot, amit ezek a piac és versenynélküli újságok összeeszkábálnak.

Itt járunk. Nem olyan különös ez az egész. Palira vagyunk véve, az a dolgunk, hogy bizonyos esetek „napvilágra kerülése” után elszörnyülködjünk, fölháborodjunk, és egy kicsit gyalázkodjunk is.

Ezt hívják nálunk kampánynak. De hát mindössze annyi a dolgunk vele, hogy csendes mosollyal túléljük.

*

Ötmillió beoltottnál vége lesz a belvárosban az idióta ingyenparkolásnak. Lehet újra menni Lipóciába autóval, nem kell órákon át keringőzni az ötödik kerületben, ha az ember pár percre be szeretne valahová ugrani. Kerületünket nem érintette a dolog, mert itt még nem fizetünk a parkolásért. Érinti más. A pénzeket elvonják, nehéz így utakat javítani, járdát építeni, játszótereket korszerűsíteni.

Igen szép játszótereket láttam az utóbbi időben, a Szerencs utcai felüljáró tövében van az egyik, igaz, hogy a környék most le van bombázva a felüljáró átépítése miatt, de azért a gyerekek csak kimerészkednek szüleikkel a régi ifiház mögé játszani. A másik szép kis játszótérre az M3-as tövében lettem figyelmes, a Kozák tér árnyas japánakácai, nyárfái tövében található, megépült a zajvédő fal, most már európai kinézetet kapott a környék. Ha nem tudnánk, hogy ott a sztráda, azt hihetnénk, egy kellemes vidéki kisvárosban vagyunk, gyerekzsivaj lengi be a környéket. Az is tény, hogy a játszótér mellett elhagyott öreg csotrogányok rozsdásodnak, olyan autók, amelyeknek már nincs gazdájuk, többet valószínűleg olyan polgártársaink használhattak az éjszakában, akik kacskaringós utakon járnak. Mondjuk egy-egy rabláshoz lehetett a lopott öreg autókat használni, azután pedig itt lehet hagyni őket, másféle járgányba ülve hamar ki lehet robogni a városból. Idill és krimilehetőségek összeérnek. Az ember leskelődik, észreveszi, végiggondolja. A környék különben fölöttébb biztonságos.

*

Van egy kis fácska a polgármesteri hivatal parkolójában, erősen lemaradt a többitől, úgy láttam, újra kellett telepíteni, mert az öregebb bakaszivar-társak kilombozódtak, ez a kistestvér pedig ott hányódik árván. Le is nézhetik a többiek, mit akarsz, kis korcs, úgyse maradsz életben.

Nos, a kis korcs úgy gondolta, erőt vesz magán, s ő is megmutatja, hogy mit tud. Ebben a bakaszivar jellegzetes tulajdonsága segíti: először kidobja hatalmas és látványos virágzatát, csak utána ereszti neki a zöld leveleket a hajtásokban. Akkor jártam ott, amikor a kis fácska javában virágzott. Nem tudott sokat kihozni, mert még nagyon az elején tart. Az elkövetkező években kiderül, hogy sikerül-e behoznia a lemaradást.

Május van, ázunk, fázunk, de szerencsére oltva vagyunk. Úgy szivárgunk vissza a megszokott életbe, akár a virágzó fácska a parkolóban. Ha fúj a szél, még összerezzenünk, de aztán majd mindent úgy csinálunk, mint azelőtt. Ezt reméljük Pünkösd előtt. (PP, Periszkóp Palotán, Rab László 2020. május 20. – A nyitókép a Polgmesthiv parkolójában készült)