Hosszú idő után módosul a lakáskeret

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Kedden lakossági tájékoztatót tartott a kerületi önkormányzat. Ráadásul ezúttal egy olyan témában – az önkormányzat tulajdonában álló bérlakások bérbeadásának feltételeiről, illetve a bérleti díjak mértékéről – zajlott a lakossággal egyeztetés, melyről 2011 óta kevés szó esett, ennek megfelelően sokan vettek részt a Polgármesteri Hivatalban tartott eseményen.

„Tudjuk, hogy sokakat érint ez a téma” – mondta Cserdiné Németh Angéla polgármester. „Számításaink szerint nagyjából ötezer ember él önkormányzati lakásokban a XV. kerületben.”

A kerület vezetője elmondta, 2011 óta nem volt változás ezen a területen, és a lakásrendelthez sem nyúltak hozzá hozzá, éppen ezért időszerűvé vált az eddigi szabályok felülvizsgálata.

„Az önkormányzati lakások jelenlegi formában történő üzemeltetése nagyon is veszteséges” – mondta Száray Lóránt Rudolf, a Palota Holding Zrt. vezérigazgatója. „A mostani változtatás célja, hogy a bérleti díjakból legalább a lakások fenntartását biztosítani lehessen majd.”

Az új lakásrendeletben, melyet a következő ülésen tárgyal majd az önkormányzat, újból „beárazzák” az önkormányzati lakásokat. A szociális, költségelvű, illetve piaci I és II alapú elszámolásokat pedig jövedelemhez kötik majd. A bérlőknek a jövedelemigazolásukat minden évben április 30-ig kell majd benyújtaniuk az ingatlankezelőhöz, ahol június 30-ig történik majd az igazolások feldolgozása, és az így megállapított lakbérbesorolás szeptember első napjától lép hatályba. Mivel az új lakásrendelet csak május 1-től lesz hatályos, első körben azokra nem fog vonatkozni ez a változás, akiknek idén még érvényben van a bérleti szerződése.

Az önkormányzat már március 7-én közzétette honlapján a lakásrendelet-tervezetét, amit az érintett lakosok véleményezhettek. „Rengeteg visszajelzést kaptunk, ezekből úgy tűnt, néhány információ félreérthető volt, ezeket szerettük volna az érintettekkel tisztázni. A lakossági tájékoztatót is ezért hívtuk össze” – mondta a polgármester.

KÉPEK: Csokonai15

Comments are closed.