A holokauszt emléknapja

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A holokauszt sarkalatos fejezete a zsidó történelemnek, és emlékezetes esemény minden ember számára. A náci antiszemitizmus alapja a fajelmélet volt. Ezen ideológia alapján a németek és cinkosaik hatmillió zsidó férfit, nőt, gyermeket gyilkoltak meg a világháború alatt. A zsidó nép megsemmisítése véget vetett a virágzó zsidó kulturális központoknak Európában.
– A holokauszt megkérdőjelezi a civilizáció alapvető lelki és erkölcsi értékeit, és egyben figyelmeztetés nekünk, valamint a jövő generációi számára – áll a holokausztról az izraeli Yad Vashem holokauszt központ kiadványában.
Az ENSZ 2005 novemberben született határozata alapján január 27-ét, az Auschwitz–Birkenau haláltáborok felszabadításának évfordulóját a holokauszt emléknapjává nyilvánították. Ezen a napon emlékezzünk és gondoljunk azokra a zsidókra, politikai meggyőződésükért üldözött emberekre, romákra, akiket másságukért gyilkoltak meg. Budapesten 2004 óta működik a Holokauszt Emlékközpont, amelynek udvarán, az épületet körülölelő nyolc méter magas fal belső oldalán állítottak emléket a magyarországi áldozatoknak.

Comments are closed.